Sálmarnir 77
1 Ég ákalla Drottin. Ég hrópa og kalla til hans. Ó, að hann vildi hlusta!
a karmesternek. Jedútún számára. Ászáftól. Zsoltár. Hangommal az Istenhez hadd kiáltok, hangommal az Istenhez, és ő figyel reám.
2 Ég er í miklum vanda og þarfnast mjög hjálpar hans. Alla nóttina er ég á bæn, ég lyfti höndum til himins, – ég bið og bið. Ég mun ekki eiga glaðan dag fyrr en Drottinn hefur hjálpað mér.
Szorultságom napján az Urat kerestem; kezem éjjel kinyújtva van s nem dermed meg, vonakodott lelkem megvigasztalódni.
3 Ég hugsa um Guð, mikið þrái ég hjálp hans!
Istenre ha emlékezem, sóhajtanom kell; ha gondolkodom, elborul lelkem. Széla.
4 Drottinn, mér mun ekki koma dúr á auga fyrr en þú hefur hjálpað mér. Ég er við það að gefast upp, jafnvel bænin er mér erfið.
Tartod szemem őrzőit, nyugtalankodom s nem beszélhetek.
5 Góðar minningar liðinna ára leita sífellt á huga minn.
Elgondolom a hajdankor napjait, az ősidőknek éveit.
6 Þá sungum við gleðiljóð langt fram á kvöld! Ég velti þessu fyrir mér, íhuga hve allt hefur breyst.
Ha emlékezem éjjel hárfajátékomra, gondolkodnom kell szívemben és fürkész lelkem:
7 Hefur Drottinn hafnað mér fyrir fullt og allt? Mun hann ekki miskunna mér framar?
Örökre elvet-e az Úr és nem fog már többé kedvelni?
8 Elskar hann mig ekki lengur og er umhyggja hans búin fyrir fullt og allt? Gekk hann á bak orða sinna?
Megszünt-e kegyelme mindenkorra, elfogyott-e az igéret nemzedékre meg nemzedékre?
9 Gleymdi hann miskunn sinni við mig, vesalinginn? Hefur hann í reiðikasti lokað dyrum kærleika síns?
Elfelejtett-e könyörülni Isten, avagy haragban elzárta-e irgalmát? Széla.
10 „Þetta eru örlög mín, “sagði ég, „blessun Guðs hefur snúist í bölvun.“
Azt mondtam: az a szenvedésem, hogy megváltozott a legfelsőnek jobbja.
11 Ég renni huganum yfir alla þá blessun sem ég hef notið frá Guði.
Emlékezem Jáh cselekedeteire, midőn emlékezem hajdankori csodádról;
12 Sú gæfa gleymist seint! – Já, hún líður mér aldrei úr minni!
elmélkedem minden tettedről és cselekményeiden elgondolkodom.
13 Guð minn, þínir vegir eru heilagir. Hvar skyldi aðra eins að finna?
Isten, szentségben van az utad; ki oly nagy isten, mint az Isten?
14 Þú ert Guð undra og tákna. Stórvirki þín blasa við augum.
Te vagy az Isten, ki csodát mível, tudattad a népek közt erődet.
15 Með þinni voldugu hendi bjargaðir þú sonum Jakobs og Jósefs.
Megváltottad karoddal népedet, Jákób és József fiait. Széla.
16 Þegar Rauðahafið sá þig, ókyrrðist það! Jafnvel djúpið skalf af ótta!
Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak a vizek, megremegtek, meg is reszkettek a mélységek.
17 Það varð skýfall og þrumur bergmáluðu um himininn. Elding leiftraði.
Vizet ömlesztettek a felhők, dörejt hallattak a fellegek, nyilaid is szerte jártak;
18 Þrumurnar tjáðu reiði þína og eldingarnar lýstu upp jörðina!
hallik dörgésed a forgatagban, megvilágították villámok a világot, megreszketett és megrendült a föld.
19 Þú lagðir veg gegnum hafið – veg sem enginn þekkti áður!
Tengeren át volt utad és ösvényed nagy vizeken, és nyomdokaid nem voltak fölismerhetők.
20 Þú leiddir fólk þitt þessa leið eins og fjárhóp, undir leiðsögn Móse og Arons.
Vezetted népedet, mint juhokat, Mózes és Áron által.
