Sálmarnir 22
1 Guð minn, Guð minn, hví hefur þú yfirgefið mig? Hví ert þú þögull og hjálpar ekki þegar ég hrópa til þín í neyð minni?
Az éneklőmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára. Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.
2 Daga og nætur græt ég og ákalla þig, en fæ ekkert svar!
Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam.
3 – En samt ert þú hinn heilagi og lofsöngvar Ísraels óma umhverfis hásæti þitt.
Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol.
4 Feðurnir treystu þér og þú frelsaðir þá.
Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad őket.
5 Þú heyrðir er þeir hrópuðu til þín, brást við og bjargaðir þeim. Vonir þeirra brugðust ekki þegar þeir leituðu til þín.
Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.
6 En ég er maðkur en ekki maður! Hræddur og fyrirlitinn af minni eigin þjóð – já öllum mönnum.
De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata.
7 Þeir sem sjá mig hrista höfuðið og senda mér tóninn.
A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket:
8 „Er þetta sá sem treysti Drottni fyrir málum sínum?“segja þeir og hlæja. „Sá sem taldi sig öruggan um velþóknun Guðs? Því trúum við ekki fyrr en við sjáum Drottin hjálpa honum.“
Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne!
9 Drottinn, oft hefur þú hjálpað mér. Móðir mín fæddi mig heilbrigðan í heiminn og þar varst þú til staðar og gættir mín, eins og öll mín bernskuár.
Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin.
10 Frá fæðingu hef ég átt allt undir þér. Þú varst minn Guð allt frá fyrstu stundu.
Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem.
11 Yfirgef mig ekki nú, nei ekki núna á neyðarstundu þegar enginn getur hjálpað nema þú!
Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, a ki segítsen.
12 Ég er umkringdur illmennum. Þeir líkjast sterkum basan – uxum.
Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái.
13 Þeir æða að mér með opinn skoltinn, eins og öskrandi ljón sem ræðst á bráðina.
Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
14 Þrek mitt fjaraði út, rann út í sandinn og bein mín gliðnuðu sundur. Hjartað er bráðnað í brjósti mér
Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között.
15 og tungan þurr eins og brenndur leir. Þú lætur mig horfast í augu við dauðann.
Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
16 Hópur illvirkja hefur umkringt mig. Eins og hundar slá þeir hring um mig. Hendur mínar og fætur hafa þeir gegnumstungið.
Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
17 Ég get talið öll mín bein. Þeir stara á mig og senda mér háðsglósur.
Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.
18 Þeir skipta á milli sín klæðum mínum og varpa hlutkesti um kyrtil minn.
Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
19 Ó, Drottinn, vertu ekki fjarri! Drottinn, styrkur minn, skunda mér til hjálpar!
De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre.
20 Bjargaðu mér frá dauða, frá því að falla fyrir hendi kúgarans.
Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből.
21 Frelsaðu mig úr gini þessara varga, undan hornum uxanna!
Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.
22 Ég vil lofa þig meðal bræðra minna, standa upp í söfnuðinum og vitna um þín undursamlegu verk.
Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben.
23 Ég segi: „Lofið Drottin, allir þið sem óttist hann, hver og einn ykkar heiðri hann og tigni. Allur Ísrael lofsyngi honum,
Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata!
24 því að hann hefur ekki fyrirlitið ákall mitt um hjálp, ekki snúið við mér baki í eymd minni. Hann heyrði hróp mitt og kom!“
Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orczáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.
25 Ég vil rísa á fætur og vegsama þig fyrir augum þjóðar minnar. Heit mín vil ég efna í áheyrn allra þeirra sem elska þig og heiðra.
Felőled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok előtt, a kik félik őt.
26 Fátæklingurinn mun eta sig saddan og allir þeir sem leita Drottins munu finna hann og vegsama nafn hans. Hjörtu þeirra munu fagna að eilífu.
Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, a kik őt keresik. Éljen szívetek örökké!
27 Öll jörðin mun sjá það og snúa sér til Drottins, og fólk af öllum þjóðum mun vegsama hann.
Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul előtted a pogányok minden nemzetsége.
28 Því að Drottinn er konungur yfir öllum þjóðum.
Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is.
29 Jafnt háir sem lágir, allir dauðlegir menn, lúti honum og lofi hann.
Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; ő előtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét.
30 Og börnin okkar, – einnig þau munu þjóna honum því þau hafa heyrt vitnisburð okkar um hann.
Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak.
31 Ófæddar kynslóðir munu heyra um máttarverk hans okkar á meðal.
Eljőnek s hirdetik az ő igazságát az ő utánok való népnek, hogy ezt cselekedte!
