< Márk 14 >
1 Két nap múlva pedig húsvét volt, és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók azon tanakodtak, hogy csalárdsággal hogyan fogják meg és öljék meg őt.
ⲁ̅ⲛⲉⲣⲉⲡⲡⲁⲥⲭⲁ ⲇⲉ ⲁⲩⲱ ⲡⲉϩⲟⲟⲩ ⲛⲛⲁⲑⲁⲃ ⲛⲁϣⲱⲡⲉ ⲙⲙⲛⲛⲥⲁ ϩⲟⲟⲩ ⲥⲛⲁⲩ ⲁⲩⲱ ⲛⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ⲙⲛ ⲛⲉⲅⲣⲁⲙⲙⲁⲧⲉⲩⲥ ⲛⲉⲩⲕⲱⲧⲉ ⲛⲥⲁⲑⲉ ⲛϭⲟⲡϥ ϩⲛ ⲟⲩⲕⲣⲟϥ ⲛⲥⲉⲙⲟⲟⲩⲧϥ
2 Mert azt mondták: „Ne az ünnepen, hogy a nép fel ne zendüljön.“
ⲃ̅ⲁⲩϫⲟⲟⲥ ⲇⲉ ϫⲉ ϩⲙ ⲡϣⲁ ⲁⲛ ϫⲉ ⲛⲛⲉⲩϣⲧⲟⲣⲧⲣ ϣⲱⲡⲉ ϩⲙ ⲡⲗⲁⲟⲥ
3 Mikor pedig Betániában a poklos Simon házánál volt, amint asztalhoz ült, egy asszony ment oda, akinél alabástromedény volt valódi és igen drága nárdusolajjal; és eltörve az alabástromedényt kitöltötte azt az ő fejére.
ⲅ̅ⲁⲩⲱ ⲉⲣⲉⲓⲏⲥ ϩⲛ ⲃⲏⲑⲁⲛⲓⲁ ⲉϥⲛⲏϫ ϩⲙ ⲡⲏⲓ ⲛⲥⲓⲙⲱⲛ ⲡⲉⲧⲥⲟⲃϩ ⲁⲥⲉⲓ ⲛϭⲓ ⲟⲩⲥϩⲓⲙⲉ ⲉⲣⲉⲟⲩⲁⲗⲁⲃⲁⲥⲧⲣⲟⲛ ⲛⲥⲟϭⲛ ⲛⲧⲟⲟⲧⲥ ⲛⲛⲁⲣⲇⲟⲥ ⲉϥⲥⲟⲧⲡ ⲉⲛⲁϣⲉⲥⲟⲩⲛⲧⲥ ⲁⲥⲧⲁϩ ⲧⲁⲗⲁⲃⲁⲥⲧⲣⲟⲛ ⲇⲉ ⲁⲥⲡⲁϩⲧⲥ ⲉϫⲛ ⲧⲉϥⲁⲡⲉ
4 Némelyek pedig háborogtak maguk között, és ezt mondták: „Mire való az olajnak ez a tékozlása?
ⲇ̅ⲁϩⲟⲓⲛⲉ ⲇⲉ ϭⲛⲁⲧ ⲉⲩϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲛⲉⲩⲉⲣⲏⲩ ϫⲉ ⲉⲧⲃⲉ ⲟⲩ ⲡⲉⲓⲥⲟϭⲛ ⲁⲩⲧⲁⲕⲟϥ
5 Mert el lehetett volna azt adni háromszáz pénznél is többért és odaadni a szegényeknek.“És zúgolódtak ellene.
ⲉ̅ⲛⲉⲩⲉϣⲧⲁⲁϥ ⲅⲁⲣ ⲉⲃⲟⲗ ϩⲁϩⲟⲩⲟ ⲉϣⲙⲧϣⲉ ⲛⲥⲁⲧⲉⲉⲣⲉ ⲛⲥⲉⲧⲁⲁⲩ ⲛⲛϩⲏⲕⲉ ⲁⲩⲱ ⲛⲉⲩϭⲟⲛⲧ ⲉⲣⲟⲥ
6 Jézus pedig ezt mondta: „Hagyjátok békén! Miért bántjátok őt? Jó dolgot cselekedett énvelem.
ⲋ̅ⲓⲏⲥ ⲇⲉ ⲡⲉϫⲁϥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ⲁⲗⲱⲧⲛ ϩⲁⲣⲟⲥ ⲉⲧⲃⲉ ⲟⲩ ⲧⲉⲧⲛⲟⲩⲉϩϩⲓⲥⲉ ⲉⲣⲟⲥ ⲟⲩϩⲱⲃ ⲉⲛⲁⲛⲟⲩϥ ⲡⲉ ⲛⲧⲁⲥⲁⲁϥ ⲛⲁⲓ
7 Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük; de én nem leszek mindenkor veletek.
ⲍ̅ⲛϩⲏⲕⲉ ⲅⲁⲣ ⲛⲙⲙⲏⲧⲛ ⲟⲩⲟⲓϣ ⲛⲓⲙ ⲁⲩⲱ ⲉⲧⲉⲧⲛϣⲁⲛⲣ ϩⲛⲏⲧⲛ ⲉⲧⲉⲧⲛⲉϣ ⲣⲡⲉⲧⲛⲁⲛⲟⲩϥ ⲛⲁⲩ ⲟⲩⲟⲓϣ ⲛⲓⲙ ⲁⲛⲟⲕ ⲇⲉ ⲛⲉⲓⲛⲁϭⲱ ⲁⲛ ⲛⲙⲙⲏⲧⲛ ⲟⲩⲟⲉⲓϣ ⲛⲓⲙ
8 Ő, ami tőle telt, azt tette: előre megkente az én testemet a temetésre.
ⲏ̅ⲡⲉⲛⲧⲁϥⲣ ⲁⲧⲟⲟⲧⲥ ⲁⲥⲁⲁϥ ⲁⲥⲣϣⲟⲣⲡ ⲉⲧⲉϩⲥⲡⲁⲥⲱⲙⲁ ⲛⲥⲟϭⲛ ⲉⲡⲕⲟⲟⲥⲧ
9 Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.“
ⲑ̅ϩⲁⲙⲏⲛ ⲇⲉ ϯϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲏⲧⲛ ϫⲉ ⲡⲙⲁ ⲉⲧⲟⲩⲛⲁⲧⲁϣⲉⲟⲓϣ ⲙⲡⲉⲓⲉⲩⲁⲅⲅⲉⲗⲓⲟⲛ ⲛϩⲏⲧϥ ϩⲙ ⲡⲕⲟⲥⲙⲟⲥ ⲧⲏⲣϥ ⲥⲉⲛⲁϣⲁϫⲉ ⲉⲡⲉⲛⲧⲁⲧⲁⲓ ⲁⲁϥ ⲉⲩⲣⲡⲙⲉⲉⲩⲉ ⲛⲁⲥ
10 Akkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy azoknak elárulja őt.
ⲓ̅ⲁⲩⲱ ⲓⲟⲩⲇⲁⲥ ⲡⲓⲥⲕⲁⲣⲓⲱⲧⲏⲥ ⲟⲩⲁ ϩⲙ ⲡⲙⲛⲧⲥⲛⲟⲟⲩⲥ ⲁϥⲃⲱⲕ ⲉⲣⲁⲧⲟⲩ ⲛⲛⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ϫⲉ ⲉϥⲉⲡⲁⲣⲁⲇⲓⲇⲟⲩ ⲙⲙⲟϥ ⲛⲁⲩ
11 Azok pedig, amint meghallották, örvendeztek, és ígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste a jó alkalmat, hogy árulhassa őt.
ⲓ̅ⲁ̅ⲛⲧⲟⲟⲩ ⲇⲉ ⲛⲧⲉⲣⲟⲩⲥⲱⲧⲙ ⲁⲩⲣⲁϣⲉ ⲁⲩⲱ ⲁⲩⲉⲣⲏⲧ ⲛϩⲉⲛϩⲟⲙⲛⲧ ⲉⲧⲁⲁⲩ ⲛⲁϥ ⲁⲩⲱ ⲁϥⲕⲱⲧⲉ ⲛⲥⲁⲟⲩⲉⲩⲕⲁⲓⲣⲓⲁ ⲉⲧⲃⲉ ⲑⲉ ⲛⲧⲁⲁϥ ⲉⲧⲟⲟⲧⲟⲩ
12 A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt szokták vágni, ezt mondták neki a tanítványai: „Hova akarod, hogy elmenjünk, és elkészítsük, és megehesd a húsvéti bárányt?“
ⲓ̅ⲃ̅ⲁⲩⲱ ϩⲙ ⲡϣⲟⲣⲡ ⲛϩⲟⲟⲩ ⲛⲁⲧⲑⲁⲃ ⲛⲧⲉⲣⲟⲩϣⲁⲁⲧ ⲡⲡⲁⲥⲭⲁ ⲡⲉϫⲉⲛⲉϥⲙⲁⲑⲏⲧⲏⲥ ⲛⲁϥ ϫⲉ ⲉⲕⲟⲩⲉϣⲧⲉⲛⲃⲱⲕ ⲉⲧⲱⲛ ⲉⲥⲃⲧⲉ ⲡⲡⲁⲥⲭⲁ ⲛⲁⲕ ϫⲉ ⲉⲕⲉⲟⲩⲟⲙϥ
13 Akkor elküldött kettőt az ő tanítványai közül, és ezt mondta nekik: „Menjetek el a városba, és ott egy ember jön veletek szembe, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt,
ⲓ̅ⲅ̅ⲁϥϫⲉⲩ ⲥⲛⲁⲩ ⲇⲉ ⲛⲛⲉϥⲙⲁⲑⲏⲧⲏⲥ ⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ⲃⲱⲕ ⲉϩⲣⲁⲓ ⲉⲧⲡⲟⲗⲓⲥ ⲁⲩⲱ ϥⲛⲁⲧⲱⲙⲛⲧ ⲉⲣⲱⲧⲛ ⲛϭⲓ ⲟⲩⲣⲱⲙⲉ ⲉⲣⲉⲟⲩϣⲟϣⲟⲩ ⲙⲙⲟⲟⲩ ϩⲓϫⲱϥ ⲟⲩⲁϩⲧⲏⲩⲛ ⲛⲥⲱϥ
14 és ahová bemegy, mondjátok a házigazdának: A Mester kérdi: hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt?
ⲓ̅ⲇ̅ⲁⲩⲱ ⲡⲙⲁ ⲉⲧϥⲛⲁⲃⲱⲕ ⲉϩⲟⲩⲛ ⲉⲣⲟϥ ⲁϫⲓⲥ ⲙⲡϫⲟⲉⲓⲥ ⲙⲡⲏⲉⲓ ϫⲉ ⲡⲥⲁϩ ⲡⲉ ⲉⲧϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ϫⲉ ⲉⲣⲉⲡⲁⲙⲁ ⲛϭⲟⲓⲗⲉ ⲧⲱⲛ ⲡⲙⲁ ⲉϯⲛⲁⲟⲩⲱⲙ ⲡⲡⲁⲥⲭⲁ ⲙⲛⲛⲁⲙⲁⲑⲏⲧⲏⲥ
15 És ő mutat nektek egy nagy házat vacsorára berendezve, készen: ott készítsétek el nekünk.“
ⲓ̅ⲉ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲧⲟϥ ϥⲛⲁⲧⲥⲁⲃⲱⲧⲛ ⲉⲩⲛⲟϭ ⲙⲙⲁ ⲛⲧⲡⲉ ⲉϥⲡⲟⲣϣ ⲉϥⲥⲃⲧⲱⲧ ⲉⲧⲉⲧⲛⲛⲁⲥⲟⲃⲧⲉ ⲛⲁⲛ ⲙⲙⲁⲩ
16 Elmentek tehát a tanítványai, és eljutottak a városba, és úgy találtak mindent, amint nekik megmondta, és elkészítették a húsvéti bárányt.
ⲓ̅ⲋ̅ⲁⲩⲱ ⲁⲩⲙⲟⲟϣⲉ ⲛϭⲓ ⲛⲉϥⲙⲁⲑⲏⲧⲏⲥ ⲁⲩⲃⲱⲕ ⲉⲧⲡⲟⲗⲓⲥ ⲁⲩϩⲉ ⲉⲡⲙⲁ ⲕⲁⲧⲁ ⲑⲉ ⲉⲛⲧⲁϥϫⲟⲟⲥ ⲛⲁⲩ ⲁⲩⲱ ⲁⲩⲥⲟⲃⲧⲉ ⲙⲡⲡⲁⲥⲭⲁ
17 Mikor pedig beesteledett, odament a tizenkettővel,
ⲓ̅ⲍ̅ⲛⲧⲉⲣⲉⲣⲟⲩϩⲉ ⲇⲉ ϣⲱⲡⲉ ⲁϥⲉⲓ ⲙⲛ ⲡⲉϥⲙⲛⲧⲥⲛⲟⲟⲩⲥ
18 és amikor leültek és ettek, ezt mondta Jézus: „Bizony mondom néktek, egy közületek elárul engem, aki együtt eszik velem.“
ⲓ̅ⲏ̅ⲁⲩⲱ ⲉⲩⲛⲏϫ ⲉⲩⲟⲩⲱⲙ ⲡⲉϫⲉ ⲓⲏⲥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ϩⲁⲙⲏⲛ ϯϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲏⲧⲛ ϫⲉ ⲟⲩⲛⲟⲩⲁ ⲉⲃⲟⲗ ⲛϩⲏⲧⲧⲏⲩⲧⲛ ⲛⲉⲧⲟⲩⲱⲙ ⲛⲙⲙⲁⲓ ⲛⲁⲡⲁⲣⲁⲇⲓⲇⲟⲩ ⲙⲙⲟⲓ
19 Ők pedig szomorkodni kezdtek, és egyenként kérdezni tőle: „Csak nem én?“A másik is: „Csak nem én?“
ⲓ̅ⲑ̅ⲁⲩⲱ ⲁⲩⲁⲣⲭⲓ ⲛⲙⲕⲁϩ ⲛϩⲏⲧ ⲁⲩⲱ ⲉϫⲟⲟⲥ ⲛⲁϥ ⲟⲩⲁ ⲟⲩⲁ ϫⲉ ⲙⲏ ⲁⲛⲟⲕ ⲡⲉ
20 Ő pedig ezt felelte nekik: „Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt márt a tálba.
ⲕ̅ⲛⲧⲟϥ ⲇⲉ ⲡⲉϫⲁϥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ⲟⲩⲁ ⲡⲉ ⲙⲡⲙⲛⲧⲥⲛⲟⲟⲩⲥ ⲡⲉⲧⲛⲁⲥⲡ ⲧⲟⲟⲧϥ ⲛⲙⲙⲁⲓ ϩⲛ ⲧϫⲏⲏⲥ
21 Az Emberfia jóllehet elmegy, amint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lenne annak az embernek, ha meg sem született volna.“
ⲕ̅ⲁ̅ϫⲉ ⲡϣⲏⲣⲉ ⲙⲉⲛ ⲙⲡⲣⲱⲙⲉ ⲛⲁⲃⲱⲕ ⲕⲁⲧⲁ ⲑⲉ ⲛⲧⲁⲩⲥϩⲁⲓ ⲉⲧⲃⲏⲏⲧϥ ⲟⲩⲟⲓ ⲇⲉ ⲙⲡⲣⲱⲙⲉ ⲉⲧⲙⲙⲁⲩ ⲡⲉⲧⲟⲩⲛⲁⲡⲁⲣⲁⲇⲓⲇⲟⲩ ⲙⲡϣⲏⲣⲉ ⲙⲡⲣⲱⲙⲉ ⲉⲃⲟⲗ ϩⲓⲧⲟⲟⲧϥ ⲛⲉⲛⲁⲛⲟⲩⲥ ⲙⲡⲣⲱⲙⲉ ⲉⲧⲙⲙⲁⲩ ⲉⲙⲡⲟⲩϫⲡⲟϥ
22 És mikor ettek, vette Jézus a kenyeret, és hálákat adva, megtörte, és adta nekik, ezt mondván: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem.“
ⲕ̅ⲃ̅ⲁⲩⲱ ⲉⲩⲟⲩⲱⲙ ⲁϥϫⲓ ⲛⲟⲩⲟⲓⲕ ⲁϥⲥⲙⲟⲩ ⲉⲣⲟϥ ⲁϥⲡⲟϣϥ ⲁⲩⲱ ⲁϥⲧⲁⲁϥ ⲛⲁⲩ ⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ϫⲉ ϫⲓⲧϥ ⲡⲁⲓ ⲡⲉ ⲡⲁⲥⲱⲙⲁ
23 És vette a poharat, és hálákat adva, adta nekik; és ittak belőle mindnyájan,
ⲕ̅ⲅ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲧⲉⲣⲉϥϫⲓ ⲛⲟⲩⲁⲡⲟⲧ ⲁϥϣⲡϩⲙⲟⲧ ⲉϫⲱϥ ⲁϥⲧⲁⲁϥ ⲛⲁⲩ ⲁⲩⲱ ⲁⲩⲥⲱ ⲧⲏⲣⲟⲩ ⲉⲃⲟⲗ ⲛϩⲏⲧϥ
24 és ezt mondta nekik: „Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik.
ⲕ̅ⲇ̅ⲁⲩⲱ ⲡⲉϫⲁϥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ⲡⲁⲓ ⲡⲉ ⲡⲁⲥⲛⲟϥ ⲛⲧⲇⲓⲁⲑⲏⲕⲏ ⲉⲧⲟⲩⲛⲁⲡⲟⲛϥ ⲉⲃⲟⲗ ⲉϫⲛ ϩⲁϩ
25 Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből mind ama napig, amikor mint újat iszom azt az Isten országában.“
ⲕ̅ⲉ̅ϩⲁⲙⲏⲛ ⲇⲉ ϯϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲏⲧⲛ ϫⲉ ⲛⲛⲁⲥⲱ ϫⲓⲛ ⲙⲡⲉⲓⲛⲁⲩ ⲉⲃⲟⲗ ϩⲙ ⲡⲅⲉⲛⲏⲙⲁ ⲛⲧⲃⲱ ⲛⲉⲗⲟⲟⲗⲉ ϣⲁⲡⲉϩⲟⲟⲩ ⲉⲧⲙⲙⲁⲩ ϩⲟⲧⲁⲛ ⲉⲓϣⲁⲛⲥⲟⲟϥ ⲉϥⲟ ⲃⲃⲣⲣⲉ ϩⲛ ⲧⲙⲛⲧⲣⲣⲟ ⲙⲡⲛⲟⲩⲧⲉ
26 Ezután dicséretet énekelve kimentek az Olajfák hegyére.
ⲕ̅ⲋ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲧⲉⲣⲟⲩⲥⲙⲟⲩ ⲁⲩⲉⲓ ⲉⲃⲟⲗ ⲉⲡⲧⲟⲟⲩ ⲛⲛϫⲟⲉⲓⲧ
27 Jézus pedig ezt mondta nekik: „Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: »Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.«
ⲕ̅ⲍ̅ⲁⲩⲱ ⲡⲉϫⲉ ⲓⲏⲥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ⲛⲧⲱⲧⲛ ⲧⲏⲣⲧⲛ ⲧⲉⲧⲛⲛⲁⲥⲕⲁⲛⲇⲁⲗⲓⲍⲉ ϫⲉ ϥⲥⲏϩ ϫⲉ ϯⲛⲁⲡⲁⲧⲁⲥⲥⲉ ⲙⲡϣⲱⲥ ⲁⲩⲱ ⲛⲉⲥⲟⲟⲩ ⲥⲉⲛⲁϫⲱⲱⲣⲉ ⲉⲃⲟⲗ
28 De feltámadásom után előttetek fogok felmenni Galileába.“
ⲕ̅ⲏ̅ⲙⲛⲛⲥⲁ ⲧⲣⲁⲧⲱⲟⲩⲛ ⲇⲉ ϯⲛⲁⲣ ϣⲟⲣⲡ ⲉⲣⲱⲧⲛ ⲉⲧⲅⲁⲗⲓⲗⲁⲓⲁ
29 Péter pedig ezt mondta neki: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem.“
ⲕ̅ⲑ̅ⲡⲉⲧⲣⲟⲥ ⲇⲉ ⲡⲉϫⲁϥ ⲛⲁϥ ϫⲉ ⲉϣϫⲉ ⲥⲉⲛⲁⲥⲕⲁⲛⲇⲁⲗⲓⲍⲉ ⲧⲏⲣⲟⲩ ⲁⲗⲗⲁ ⲁⲛⲟⲕ ⲙⲙⲟⲛ
30 Jézus ezt mondta neki: „Bizony mondom néked: még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer megszólalna, háromszor tagadsz meg engem.“
ⲗ̅ⲡⲉϫⲉ ⲓⲏⲥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ϩⲁⲙⲏⲛ ϯϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲁⲕ ϫⲉ ⲛⲧⲟⲕ ⲙⲡⲟⲟⲩ ϩⲛ ⲧⲉⲓⲟⲩϣⲏ ⲉⲙⲡⲁⲧⲉ ⲟⲩⲁⲗⲉⲕⲧⲱⲣ ⲙⲟⲩⲧⲉ ⲛⲥⲉⲡⲥⲛⲁⲩ ⲕⲛⲁⲁⲡⲁⲣⲛⲁ ⲙⲙⲟⲓ ⲛϣⲙⲛⲧⲥⲱⲱⲡ
31 Ő pedig annál inkább mondta: „Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképpen nem tagadlak meg téged.“Hasonlóképpen szóltak a többiek is.
ⲗ̅ⲁ̅ⲛⲧⲟϥ ⲇⲉ ⲁϥⲣϩⲁϩ ⲛϣⲁϫⲉ ⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ϫⲉ ⲉⲥⲉⲓ ⲉⲧⲣⲁⲙⲟⲩ ⲛⲙⲙⲁⲕ ⲛϯⲛⲁⲁⲣⲛⲁ ⲙⲙⲟⲕ ⲁⲛ ϩⲟⲙⲟⲓⲱⲥ ⲇⲉ ⲛⲕⲉⲙⲁⲑⲏⲧⲏⲥ ⲧⲏⲣⲟⲩ ⲁⲩϫⲟⲟⲥ
32 Ekkor arra a helyre mentek, amelynek Gecsemáné a neve, és ezt mondta a tanítványainak: „Üljetek le itt, amíg imádkozom.“
ⲗ̅ⲃ̅ⲁⲩⲱ ⲁⲩⲉⲓ ⲉϩⲣⲁⲓ ⲉⲩϭⲱⲙ ⲉⲡⲉϥⲣⲁⲛ ⲡⲉ ⲅⲉⲑⲥⲏⲙⲁⲛⲉⲓ ⲁⲩⲱ ⲡⲉϫⲁϥ ⲛⲛⲉϥⲙⲁⲑⲏⲧⲏⲥ ϫⲉ ϩⲙⲟⲟⲥ ⲛⲏⲧⲛ ⲙⲡⲉⲓⲙⲁ ϣⲁⲛϯϣⲗⲏⲗ
33 És maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, rettegni és gyötrődni kezdett,
ⲗ̅ⲅ̅ⲁⲩⲱ ⲁϥϫⲓ ⲙⲡⲉⲧⲣⲟⲥ ⲙⲛⲓⲁⲕⲱⲃⲟⲥ ⲙⲛⲓⲱϩⲁⲛⲛⲏⲥ ⲛⲙⲙⲁϥ ⲁⲩⲱ ⲁϥⲁⲣⲭⲓ ⲛϣⲧⲟⲣⲧⲣ ⲁⲩⲱ ⲉⲧⲱⲕⲙ ⲛϩⲏⲧ
34 majd ezt mondta nekik: „Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és virrasszatok.“
ⲗ̅ⲇ̅ⲁⲩⲱ ⲡⲉϫⲁϥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ⲧⲁⲯⲩⲭⲏ ⲗⲩⲡⲓ ϣⲁϩⲣⲁⲓ ⲉⲡⲙⲟⲩ ϭⲱ ⲛⲏⲧⲛ ⲙⲡⲉⲓⲙⲁ ⲛⲧⲉⲧⲛⲣⲟⲉⲓⲥ
35 Egy kissé előre ment, a földre borult, és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra.
ⲗ̅ⲉ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲧⲉⲣⲉϥⲃⲱⲕ ⲉⲑⲏ ⲛⲟⲩⲕⲟⲩⲉⲓ ⲁϥⲡⲁϩⲧϥ ⲉϫⲙⲡⲕⲁϩ ⲁϥϣⲗⲏⲗ ϫⲉⲕⲁⲥ ⲉϣⲱⲡⲉ ⲟⲩⲛϭⲟⲙ ⲛⲧⲉⲧⲉⲓⲟⲩⲛⲟⲩ ⲥⲁⲁⲧϥ
36 És ezt mondta: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges néked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.“
ⲗ̅ⲋ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ϫⲉ ⲁⲃⲃⲁ ⲡⲓⲱⲧ ⲟⲩⲛϭⲟⲙ ⲙⲙⲟⲕ ⲉϩⲱⲃ ⲛⲓⲙ ⲙⲁⲣⲉⲡⲉⲓⲁⲡⲟⲧ ⲥⲁⲁⲧ ⲁⲗⲗⲁ ⲛⲑⲉ ⲁⲛ ⲁⲛⲟⲕ ⲉϯⲟⲩⲁϣⲥ
37 Azután visszatért, és alva találta őket, és ezt mondta Péternek: „Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig virrasztani?
ⲗ̅ⲍ̅ⲁⲩⲱ ⲁϥⲉⲓ ⲁϥϩⲉ ⲉⲣⲟⲟⲩ ⲉⲩⲟⲃϣ ⲁⲩⲱ ⲡⲉϫⲁϥ ⲙⲡⲉⲧⲣⲟⲥ ϫⲉ ⲥⲓⲙⲱⲛ ⲉⲕⲛⲕⲟⲧⲕ ⲙⲡⲉⲕⲉϣⲣⲟⲉⲓⲥ ⲛⲟⲩⲟⲩⲛⲟⲩ ⲛⲟⲩⲱⲧ
38 Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.“
ⲗ̅ⲏ̅ⲣⲟⲉⲓⲥ ⲛⲧⲉⲧⲛϣⲗⲏⲗ ϫⲉⲕⲁⲥ ⲉⲛⲛⲉⲧⲛⲃⲱⲕ ⲉϩⲟⲩⲛ ⲉⲡⲉⲓⲣⲁⲥⲙⲟⲥ ⲡⲉⲡⲛⲁ ⲙⲉⲛ ⲣⲟⲟⲩⲧ ⲧⲥⲁⲣⲝ ⲟⲩⲁⲥⲑⲉⲛⲏⲥ ⲧⲉ
39 Ismét elment, és ugyanazon szavakkal imádkozott.
ⲗ̅ⲑ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲧⲉⲣⲉϥⲃⲱⲕ ⲟⲛ ⲁϥϣⲗⲏⲗ ⲉϥⲧⲁⲩⲟ ⲙⲡⲓϣⲁϫⲉ ⲛⲟⲩⲱⲧ
40 Amikor pedig visszatért, ismét alva találta őket, mert a szemeik elnehezedtek; és nem tudták, mit feleljenek neki.
ⲙ̅ⲛⲧⲉⲣⲉϥⲉⲓ ⲟⲛ ϣⲁⲣⲟⲟⲩ ⲁϥϩⲉ ⲉⲣⲟⲟⲩ ⲉⲩⲟⲃϣ ⲛⲉⲣⲉⲛⲉⲩⲃⲁⲗ ⲅⲁⲣ ϩⲟⲣϣ ⲁⲩⲱ ⲛⲉⲩⲥⲟⲟⲩⲛ ⲁⲛ ϫⲉ ⲉⲩⲛⲁϫⲟⲟⲥ ⲛⲁϥ ϫⲉ ⲟⲩ
41 Harmadszor is jött, és ezt mondta nekik: „Aludjatok immár és nyugodjatok. Elég! Eljött az óra! Íme, az Emberfia bűnösök kezébe adatik.
ⲙ̅ⲁ̅ⲁϥⲉⲓ ⲟⲛ ⲙⲡⲙⲉϩϣⲙⲧⲥⲱⲱⲡ ⲁⲩⲱ ⲡⲉϫⲁϥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ⲛⲕⲟⲧⲕ ⲧⲉⲛⲟⲩ ⲛⲧⲉⲧⲛⲙⲧⲟⲛ ⲙⲙⲱⲧⲛ ⲁⲡϩⲱⲃ ⲉⲓ ⲉⲃⲟⲗ ⲁⲧⲉⲩⲛⲟⲩ ⲉⲓ ⲉⲓⲥ ϩⲏⲏⲧⲉ ⲥⲉⲛⲁⲡⲁⲣⲁⲇⲓⲇⲟⲩ ⲙⲡϣⲏⲣⲉ ⲙⲡⲣⲱⲙⲉ ⲉϩⲣⲁⲓ ⲉⲧⲟⲟⲧⲟⲩ ⲛⲣⲣⲉϥⲣⲛⲟⲃⲉ
42 Keljetek föl, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul.“
ⲙ̅ⲃ̅ⲧⲟⲩⲛⲧⲏⲩⲧⲛ ⲙⲁⲣⲟⲛ ⲉⲓⲥ ϩⲏⲏⲧⲉ ⲁϥϩⲱⲛ ⲉϩⲟⲩⲛ ⲛϭⲓ ⲡⲉⲧⲛⲁⲡⲁⲣⲁⲇⲓⲇⲟⲩ ⲙⲙⲟⲓ
43 És még mikor beszélt, eljött Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele együtt nagy sokaság, fegyverekkel és botokkal, a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől.
ⲙ̅ⲅ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲧⲉⲩⲛⲟⲩ ⲉⲧⲓ ⲉϥϣⲁϫⲉ ⲁϥⲉⲓ ⲛϭⲓ ⲓⲟⲩⲇⲁⲥ ⲟⲩⲁ ϩⲙ ⲡⲙⲛⲧⲥⲛⲟⲟⲩⲥ ⲉⲣⲉⲟⲩⲙⲏⲏϣⲉ ⲛⲙⲙⲁϥ ⲛⲙϩⲉⲛⲥⲏϥⲉ ⲁⲩⲱ ϩⲉⲛϭⲉⲣⲱⲃ ⲛⲧⲟⲟⲧⲟⲩ ⲛⲛⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ⲙⲛ ⲛⲉⲅⲣⲁⲙⲙⲁⲧⲉⲩⲥ ⲙⲛ ⲛⲉⲡⲣⲉⲥⲃⲩⲧⲉⲣⲟⲥ
44 Az árulója pedig jelt adott nekik, ezt mondta: „Akit megcsókolok majd, ő az; fogjátok el, és vigyétek el biztos őrizettel.“
ⲙ̅ⲇ̅ⲡⲉⲛⲧⲁϥⲡⲁⲣⲁⲇⲓⲇⲟⲩ ⲇⲉ ⲙⲙⲟϥ ⲁϥϯ ⲛⲁⲩ ⲛⲟⲩⲙⲁⲓⲛ ϫⲉ ⲡⲉϯⲛⲁϯⲡⲓ ⲉⲣⲱϥ ⲛⲧⲟϥ ⲡⲉ ⲁⲙⲁϩⲧⲉ ⲙⲙⲟϥ ⲛⲧⲉⲧⲛϫⲓⲧϥ ϩⲛ ⲟⲩⲱⲣϫ
45 És odajutva, azonnal hozzáment, és mondta: „Mester! Mester!“És megcsókolta őt.
ⲙ̅ⲉ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲧⲉⲣⲉϥⲉⲓ ⲛⲧⲉⲩⲛⲟⲩ ⲁϥϯ ⲡⲉϥⲟⲩⲟⲓ ⲉϩⲟⲩⲛ ⲉⲣⲟϥ ⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ϫⲉ ⲭⲁⲓⲣⲉ ϩⲣⲁⲃⲃⲉⲓ ⲁⲩⲱ ⲁϥϯⲡⲓ ⲉⲣⲱϥ
46 Azok pedig rátették kezeiket, és elfogták őt.
ⲙ̅ⲋ̅ⲛⲧⲟⲟⲩ ⲇⲉ ⲁⲩⲛⲧⲟⲟⲧⲟⲩ ⲉϫⲱϥ ⲁⲩⲁⲙⲁϩⲧⲉ ⲙⲙⲟϥ
47 De egy az ott állók közül az ő szablyáját kivonva, a főpap szolgájához csapott, és levágta annak fülét.
ⲙ̅ⲍ̅ⲟⲩⲁ ⲇⲉ ⲛⲛⲉⲧⲁϩⲉⲣⲁⲧⲟⲩ ⲁϥⲧⲉⲕⲙⲧⲉϥⲥⲏϥⲉ ⲁϥⲣⲉϩⲧⲡϩⲙϩⲁⲗ ⲙⲡⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ⲁϥⲥⲗⲡⲡⲉϥⲙⲁⲁϫⲉ
48 Jézus pedig ezt mondta nekik: „Mint egy rablóra, úgy jöttetek reám fegyverekkel és botokkal, hogy megfogjatok engem?!
ⲙ̅ⲏ̅ⲁϥⲟⲩⲱϣⲃ ⲇⲉ ⲛϭⲓ ⲓⲏⲥ ⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲁⲩ ϫⲉ ⲛⲧⲁⲧⲉⲧⲛⲉⲓ ⲉⲃⲟⲗ ⲉϭⲟⲡⲧ ⲛⲑⲉ ⲛⲟⲩⲥⲟⲟⲛⲉ ⲙⲛϩⲉⲛⲥⲏϥⲉ ⲁⲩⲱ ϩⲉⲛϭⲉⲣⲟⲟⲃ
49 Naponta nálatok voltam, a templomban tanítottam, és nem fogtatok el engem; de szükséges, hogy az Írások beteljesedjenek.“
ⲙ̅ⲑ̅ⲛⲉⲓϩⲁϩⲧⲉⲧⲏⲩⲧⲛ ⲙⲙⲏⲛⲉ ϩⲙ ⲡⲉⲣⲡⲉ ⲉⲓϯ ⲥⲃⲱ ⲁⲩⲱ ⲙⲡⲉⲧⲛⲁⲙⲁϩⲧⲉ ⲙⲙⲟⲓ ⲁⲗⲗⲁ ϫⲉⲕⲁⲥ ⲉⲩⲉϫⲱⲕ ⲉⲃⲟⲗ ⲛϭⲓ ⲛⲉⲅⲣⲁⲫⲏ
50 Akkor elhagyva őt, mindnyájan elfutottak.
ⲛ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲧⲉⲣⲟⲩⲕⲁⲁϥ ⲧⲏⲣⲟⲩ ⲁⲩⲡⲱⲧ
51 Egy ifjú pedig követte őt, akinek testét csak egy gyolcsing takarta: elfogták őt is.
ⲛ̅ⲁ̅ⲟⲩϩⲣϣⲓⲣⲉ ⲇⲉ ⲛⲉϥⲟⲩⲏϩ ⲛⲥⲱϥ ⲉϥϭⲟⲟⲗⲉ ⲛⲟⲩⲥⲓⲛⲇⲱⲛ ⲁⲩⲁⲙⲁϩⲧⲉ ⲙⲙⲟϥ
52 De ő otthagyva ingét, meztelenül elszaladt tőlük.
ⲛ̅ⲃ̅ⲛⲧⲟϥ ⲇⲉ ⲁϥⲕⲁⲧⲥⲓⲛⲇⲱⲛ ⲉⲃⲟⲗ ⲛⲥⲱⲟⲩ ⲁϥⲡⲱⲧ ⲉϥⲕⲏⲕⲁϩⲏⲩ
53 Ekkor Jézust a főpaphoz vitték, és oda gyülekeztek mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók.
ⲛ̅ⲅ̅ⲁⲩⲱ ⲁⲩϫⲓ ⲛⲓⲏⲥ ⲉⲣⲁⲧϥ ⲙⲡⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ⲁⲩⲱ ⲁⲩⲥⲱⲟⲩϩ ⲉⲣⲁⲧϥ ⲛϭⲓ ⲛⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ⲧⲏⲣⲟⲩ ⲙⲛ ⲛⲉⲡⲣⲉⲥⲃⲩⲧⲉⲣⲟⲥ ⲙⲛ ⲛⲉⲅⲣⲁⲙⲙⲁⲧⲉⲩⲥ
54 Péter pedig távolról követte őt, be egészen a főpap udvaráig, és ott ült a szolgákkal, és melegedett a tűznél.
ⲛ̅ⲇ̅ⲁⲩⲱ ⲡⲉⲧⲣⲟⲥ ⲛⲉϥⲟⲩⲏϩ ⲛⲥⲱϥ ⲙⲡⲟⲩⲉ ϣⲁϩⲟⲩⲛ ⲉⲧⲁⲩⲗⲏ ⲙⲡⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ⲁⲩⲱ ⲛⲉϥϩⲙⲟⲟⲥ ⲉϩⲣⲁⲓ ⲙⲛⲛϩⲩⲡⲏⲣⲉⲧⲏⲥ ⲉϥⲑⲙⲟ ⲙⲙⲟϥ ϩⲁϩⲧⲉⲡⲕⲱϩⲧ
55 A főpapok pedig és az egész tanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy megölhessék őt; de nem találtak.
ⲛ̅ⲉ̅ⲛⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ⲇⲉ ⲙⲛⲡⲥⲩⲛϩⲉⲇⲣⲓⲟⲛ ⲧⲏⲣϥ ⲛⲉⲩⲕⲱⲧⲉ ⲛⲥⲁⲟⲩⲙⲛⲧⲙⲛⲧⲣⲉ ⲉϩⲟⲩⲛ ⲉⲓⲏⲥ ⲉⲧⲣⲉⲩⲙⲟⲟⲩⲧϥ ⲁⲩⲱ ⲙⲡⲟⲩϩⲉ ⲉⲟⲩⲟⲛ
56 Mert sokan tettek ugyan hamis tanúbizonyságot ellene, de a bizonyságtételek nem voltak megegyezők.
ⲛ̅ⲋ̅ⲁⲩⲙⲏⲏϣⲉ ⲅⲁⲣ ⲣⲙⲛⲧⲣⲉ ⲉⲣⲟϥ ⲛⲛⲟⲩϫ ⲁⲩⲱ ⲛⲉⲩⲙⲛⲧⲙⲛⲧⲣⲉ ⲛⲉⲩϣⲏϣ ⲁⲛ ⲙⲛ ⲛⲉⲩⲉⲣⲏⲩ
57 Ekkor néhányan fölkeltek, és hamis vallomást tettek ellene, ezt mondták:
ⲛ̅ⲍ̅ϩⲟⲓⲛⲉ ⲇⲉ ⲁⲩⲧⲱⲟⲩⲛ ⲁⲩⲣⲙⲛⲧⲣⲉ ⲉⲣⲟϥ ⲛⲛⲟⲩϫ ⲉⲩϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ
58 „Mi hallottuk, amikor ezt mondta: Én lerombolom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, amelyet nem kéz alkotott.“
ⲛ̅ⲏ̅ϫⲉ ⲁⲛⲟⲛ ⲁⲛⲥⲱⲧⲙ ⲉⲣⲟϥ ⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ϫⲉ ⲁⲛⲟⲕ ϯⲛⲁⲃⲱⲗ ⲉⲃⲟⲗ ⲙⲡⲉⲓⲣⲡⲉ ⲙⲙⲟⲩⲛⲅ ⲛϭⲓϫ ⲁⲩⲱ ϯⲛⲁⲕⲉⲧ ⲕⲉⲟⲩⲁ ⲛⲁⲧⲙⲟⲩⲛⲅ ⲛϭⲓϫ ϩⲛ ϣⲟⲙⲛⲧ ⲛϩⲟⲟⲩ
59 De még így sem egyezett vallomásuk.
ⲛ̅ⲑ̅ⲁⲩⲱ ϩⲓⲛⲁⲓ ⲟⲛ ⲧⲉⲩⲙⲛⲧⲙⲛⲧⲣⲉ ⲛⲉⲥⲥⲙⲟⲛⲧ ⲁⲛ
60 Akkor a főpap odaállt középre, és megkérdezte Jézust: „Semmit sem felelsz? Miféle vallomást tesznek ezek ellened?“
ⲝ̅ⲁϥⲧⲱⲟⲩⲛ ⲇⲉ ⲛϭⲓ ⲡⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ϩⲛ ⲧⲉⲩⲙⲏⲧⲉ ⲁϥϫⲛⲉ ⲓⲏⲥ ⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲁϥ ϫⲉ ⲛⲅⲛⲁϣⲁϫⲉ ⲁⲛ ⲗⲁⲁⲩ ⲁϩⲣⲟⲟⲩ ⲛⲁⲓ ⲥⲉⲣⲙⲛⲧⲣⲉ ⲉⲣⲟⲕ
61 Ő pedig hallgatott, és semmit sem felelt. Ismét megkérdezte őt a főpap, és mondta neki: „Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?“
ⲝ̅ⲁ̅ⲛⲧⲟϥ ⲇⲉ ⲁϥⲕⲁⲣⲱϥ ⲁⲩⲱ ⲙⲡϥϣⲁϫⲉ ⲗⲁⲁⲩ ⲡⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ⲇⲉ ⲟⲛ ⲁϥϫⲛⲟⲩϥ ⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲁϥ ϫⲉ ⲛⲧⲟⲕ ⲡⲉ ⲡⲉⲭⲥ ⲡϣⲏⲣⲉ ⲙⲡⲉⲧⲥⲙⲁⲙⲁⲁⲧ
62 Jézus pedig ezt mondta: „Én vagyok. És meglátjátok majd az Emberfiát a hatalomnak jobbján ülni és eljönni az ég felhőin.“
ⲝ̅ⲃ̅ⲓⲏⲥ ⲇⲉ ⲡⲉϫⲁϥ ϫⲉ ⲁⲛⲟⲕ ⲡⲉ ⲁⲩⲱ ⲧⲉⲧⲛⲛⲁⲛⲁⲩ ⲉⲡϣⲏⲣⲉ ⲙⲡⲣⲱⲙⲉ ⲉϥϩⲙⲟⲟⲥ ⲛⲥⲁⲟⲩⲛⲁⲙ ⲛⲧϭⲟⲙ ⲁⲩⲱ ⲉϥⲛⲏⲩ ϩⲓϫⲛ ⲛⲉⲕⲗⲟⲟⲗⲉ ⲛⲧⲡⲉ
63 A főpap pedig megszaggatva ruháit, ezt mondta: „Mi szükségünk van még tanúkra?
ⲝ̅ⲅ̅ⲛⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ ⲇⲉ ⲁⲩⲡⲉϩⲛⲉⲩϩⲟⲓⲧⲉ ⲉⲩϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ϫⲉ ⲁϣ ⲛⲉ ⲛⲕⲉⲙⲛⲧⲣⲉ ⲉⲧⲛⲁϩⲉ ⲛⲁⲩ
64 Hallátok a káromlást. Mi a véleményetek?“Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan.
ⲝ̅ⲇ̅ⲁⲧⲉⲧⲛⲥⲱⲧⲙ ⲉⲡⲟⲩⲁ ⲛⲧⲁϥϫⲟⲟϥ ⲉⲥⲇⲟⲕⲓ ⲛⲏⲧⲛ ⲉⲟⲩ ⲛⲧⲟⲟⲩ ⲇⲉ ⲧⲏⲣⲟⲩ ⲁⲩⲧϭⲁⲓⲟϥ ϫⲉ ϥⲙⲡϣⲁ ⲙⲡⲙⲟⲩ
65 És kezdték némelyek köpdösni, az arcát betakarni és ütlegelni és ezt mondani neki: „Most prófétálj!“A szolgák pedig arcul csapták őt.
ⲝ̅ⲉ̅ⲁⲩⲱ ⲁⲩⲁⲣⲭⲓ ⲛϭⲓ ϩⲟⲓⲛⲉ ⲉⲛⲉϫⲧⲁϥ ⲉϩⲟⲩⲛ ⲉϩⲣⲁϥ ⲁⲩⲱ ⲉϩⲃⲥⲡⲉϥϩⲟ ⲁⲩⲱ ⲉⲩϯⲕⲗⲯ ⲉϫⲱϥ ⲉⲩϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲁϥ ϫⲉ ⲡⲣⲟⲫⲏⲧⲉⲩⲉ ⲛⲁⲛ ⲁⲩⲱ ⲛϩⲩⲡⲏⲣⲉⲧⲏⲥ ⲁⲩϯⲁⲁⲥ ⲉϩⲟⲩⲛ ϩⲙ ⲡⲉϥϩⲟ
66 Amint pedig Péter lent volt az udvarban, odajött egy a főpap szolgálói közül.
ⲝ̅ⲋ̅ⲡⲉⲧⲣⲟⲥ ⲇⲉ ⲉϥϩⲣⲁⲓ ϩⲛ ⲧⲁⲩⲗⲏ ⲁⲥⲉⲓ ⲛϭⲓ ⲟⲩⲉⲓ ⲛⲛϩⲙϩⲁⲗ ⲙⲡⲁⲣⲭⲓⲉⲣⲉⲩⲥ
67 Meglátta Pétert, amint melegedett, rátekintett, és ezt mondta: „Te is a Názáreti Jézussal voltál!“
ⲝ̅ⲍ̅ⲁⲩⲱ ⲛⲧⲉⲣⲉⲥⲛⲁⲩ ⲉⲡⲉⲧⲣⲟⲥ ⲉϥⲑⲙⲟ ⲙⲙⲟϥ ⲁⲥϭⲱϣⲧ ⲉϩⲟⲩⲛ ⲉϩⲣⲁϥ ⲉⲥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲛⲁϥ ϫⲉ ⲛⲧⲟⲕ ϩⲱⲱⲕ ⲛⲉⲕϣⲟⲟⲡ ⲙⲛ ⲓⲏⲥ ⲡⲛⲁⲍⲁⲣⲏⲛⲟⲥ
68 Ő pedig tagadta, és azt mondta: „Nem ismerem s nem is értem, mit mondasz.“És kiment a tornácra; és a kakas megszólalt.
ⲝ̅ⲏ̅ⲛⲧⲟϥ ⲇⲉ ⲁϥⲁⲣⲛⲁ ⲉϥϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ϫⲉ ⲟⲩⲧⲉ ⲛϯⲥⲟⲟⲩⲛ ⲁⲛ ⲙⲙⲟϥ ⲟⲩⲇⲉ ⲛϯϭⲛ ⲉⲣⲉϫⲱ ⲙⲙⲟⲥ ⲁⲛ ϫⲉ ⲟⲩ ⲁⲩⲱ ⲁϥⲉⲓ ⲉⲃⲟⲗ ⲉⲑⲁⲉⲓⲧ
69 A szolgáló pedig meglátva őt, ismét mondani kezdte az ott állóknak: „Ez közülük való.“
ⲝ̅ⲑ̅ⲧϩⲙϩⲁⲗ ⲇⲉ ⲛⲧⲉⲣⲉⲥⲛⲁⲩ ⲉⲣⲟϥ ⲡⲉϫⲁⲥ ⲛⲛⲉⲧⲁϩⲉⲣⲁⲧⲟⲩ ϫⲉ ⲡⲁⲓ ⲟⲩⲉⲃⲟⲗ ⲙⲙⲟⲟⲩ ⲡⲉ
70 Ő pedig ismét tagadta. De kevés idő múlva az ott állók ismét mondták Péternek: „Bizony közülük való vagy, mert Galileából való vagy te is, és a beszéded is hasonló.“
ⲟ̅ⲛⲧⲟϥ ⲇⲉ ⲟⲛ ⲁϥⲁⲣⲛⲁ ⲙⲙⲛⲛⲥⲁ ⲕⲉⲕⲟⲩⲓ ⲇⲉ ⲛⲉⲧⲁϩⲉⲣⲁⲧⲟⲩ ⲡⲉϫⲁⲩ ⲙⲡⲉⲧⲣⲟⲥ ϫⲉ ⲁⲗⲏⲑⲱⲥ ⲛⲧⲕ ⲟⲩⲉⲃⲟⲗ ⲙⲙⲟⲟⲩ ⲕⲁⲓ ⲅⲁⲣ ⲛⲧⲕⲟⲩⲅⲁⲗⲓⲗⲁⲓⲟⲥ
71 Ő pedig átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.“
ⲟ̅ⲁ̅ⲛⲧⲟϥ ⲇⲉ ⲁϥⲁⲣⲭⲓ ⲛⲕⲁⲉⲩⲱ ⲉϩⲣⲁⲓ ⲁⲩⲱ ⲉⲱⲣⲕ ϫⲉ ⲛϯⲥⲟⲟⲩⲛ ⲁⲛ ⲙⲡⲉⲓⲣⲱⲙⲉ ⲉⲧⲉⲧⲛⲧⲁⲩⲟ ⲙⲙⲟϥ
72 És másodszor is megszólalt a kakas. Ekkor Péternek eszébe jutott a beszéd, amelyet Jézus mondott neki: „Mielőtt a kakas kétszer megszólalna, háromszor megtagadsz engem.“És sírva fakadt.
ⲟ̅ⲃ̅ⲁⲩⲱ ⲁⲡⲁⲗⲉⲕⲧⲱⲣ ⲙⲟⲩⲧⲉ ⲙⲡⲙⲉϩⲥⲉⲡⲥⲛⲁⲩ ⲁϥⲣⲡⲙⲉⲉⲩⲉ ⲇⲉ ⲛϭⲓ ⲡⲉⲧⲣⲟⲥ ⲙⲡϣⲁϫⲉ ⲛⲑⲉ ⲛⲧⲁⲓⲏⲥ ϫⲟⲟⲥ ⲛⲁϥ ϫⲉ ⲙⲡⲁⲧⲉ ⲟⲩⲁⲗⲉⲕⲧⲱⲣ ⲙⲟⲩⲧⲉ ⲛⲥⲉⲡⲥⲛⲁⲩ ⲕⲛⲁⲁⲡⲁⲣⲛⲁ ⲙⲙⲟⲓ ⲛϣⲙⲛⲧⲥⲱⲱⲡ ⲁⲩⲱ ⲁϥϩⲓⲧⲟⲟⲧϥ ⲁϥⲣⲓⲙⲉ