< Zsidókhoz 7 >
1 Mert ez a Melkisédek, Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozott és őt megáldotta,
2 akinek tizedet is adott Ábrahám mindenből, aki először is, ha nevét magyarázzuk, az igazság királya, azután pedig Sálem királya, azaz a békesség királya is,
3 aki apa, anya nélkül, nemzetség nélkül való, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de miután hasonlóvá lett az Isten Fiához, pap marad örökké.
4 De nézzétek, milyen nagy ő, akinek Ábrahám pátriárka tizedet adott zsákmányából.
5 Akik Lévi fiai közül nyerik el a papságot, szintén van parancsuk arra, hogy a törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az ő atyafiaiktól, jóllehet ők is Ábrahámtól származtak,
6 de az, aki nem az ő nemzetségükből való, mégis tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéret birtokosát megáldotta,
7 pedig nem lehet vitás, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet.
8 Itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, akiről bizonyságunk van, hogy él.
9 És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott,
10 mert jelen volt már atyja ágyékában, amikor annak elébe ment Melkisédek.
11 Ha tehát a lévita papság által elérhető volna a tökéletesség, (mert a nép ez alatt kapta a törvényt), mi szükség még azt mondani, hogy más pap támadjon Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?
12 Mert a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is.
13 Mert az, akiről ezeket mondjuk, az más nemzetségből származott, amelyből senki sem szolgált az oltárnál,
14 mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadt, amely nemzetségre nézve Mózes semmit sem szólt a papságról.
15 És az még inkább nyilvánvaló, ha Melkisédekhez hasonlóan támad más pap,
16 aki nem a testi leszármazás törvénye szerint, hanem az örökkévaló élet ereje szerint lett pappá.
17 A bizonyságtétel így szól: „Te pap vagy örökké, a Melkisédek rendje szerint.“ (aiōn )
18 Mert az előbbi parancsolat eltöröltetik, mivel erőtlen és haszontalan.
19 A törvény ugyanis semmiben sem vezetett tökéletességre, de egy jobb reménységet ébreszt, amely által közeledünk Istenhez.
20 Jézus nem eskü nélkül lett pappá, (amazok meg eskü nélkül lettek papokká, )
21 hanem annak esküjével, aki azt mondta neki: „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te pap vagy örökké Melkisédek rendje szerint.“ (aiōn )
22 Ezért tehát Jézus jobb szövetségnek lett kezesévé.
23 Azok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg.
24 Ő viszont, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága. (aiōn )
25 Ezért Ő mindenképen üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak Istenhez, mert Ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.
26 Mert ilyen főpap illet hozzánk, aki szent, ártatlan, szeplőtlen, bűn nélküli, és aki magasabbra jutott az egeknél.
27 Neki nincs szüksége arra, hogy mint a főpapok napról-napra saját bűneiért mutasson be áldozatot, és csak azután a népéért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát föláldozta.
28 Mert a törvény gyarló embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü szava pedig az örökre tökéletes Fiút. (aiōn )