1 Tesszalonika 2
1 Magatok is tudjátok, atyámfiai, hogy nem hiába jártunk nálatok.
For you know, brethren, our coming unto you, that it was not in vain:
2 Noha előbb szenvedésben és bántalmazásban volt részünk Filippiben – amint azt ti is tudjátok –, Istentől bátorságot kaptunk, hogy közöttetek is hirdessük Isten evangéliumát sok tusakodás közben.
but having suffered, and been abused, as you know, at Philippi, we were bold in our God to speak to you the gospel of God in much conflict.
3 Mert a mi igehirdetésünk nem megtévesztésből, sem tisztátalan szándékból, sem álnokságból ered,
For our exhortation was not from delusion, nor from impurity, nor in guile:
4 hanem Isten méltatott minket arra, hogy ránk bízza az evangéliumot. Ezért nem úgy hirdetjük azt, hogy embereknek, hanem hogy Istennek tetszését keressük, aki megvizsgálja szívünket.
but as we were approved of God that the gospel should be intrusted unto us, so we speak; not as pleasing men, but God who is proving our hearts,
5 Hiszen tudjátok, soha nem lépünk fel sem hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal. Isten erre a tanú!
For at that time we were not in word of flattery, as you know, nor in a pretext of covetousness, God is our witness;
6 Emberektől való dicsőítést sem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól.
nor seeking glory from men, nor from you, nor from others, being able to be burdensome, as the apostles of Christ;
7 Bár mint Krisztus apostolai érvényesíthettük volna tekintélyünket, mégis olyan szívélyesek voltunk köztetek, mint az anya, aki gyermekét dajkálja.
but we were gentle in the midst of you, as if a nurse may cherish her children;
8 Így megkedvelve titeket, készek voltunk közölni veletek nemcsak Isten evangéliumát, hanem a magunk lelkét is, annyira megszerettünk titeket.
being so desirous of you, that we are anxious not only to give the gospel of God, but our own souls, because you are beloved unto us.
9 Emlékezhettek, atyámfiai, fáradozásunkra és vesződségünkre, mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük nektek Isten evangéliumát, hogy senkit meg ne terheljünk közületek.
For you remember, brethren, our labor and toil: night and day working, that we should burden no one of you, we preached unto you the gospel of God.
10 Tanúk vagytok rá és az Isten, hogy milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk közöttetek, akik hisztek.
You are witnesses, and God, how sacredly and righteously and blamelessly we were unto you who believed:
11 Azt is tudjátok, hogy mint az atya gyermekeit, úgy intettünk és buzdítottunk egyenként mindnyájatokat,
as you know, exhorting each one of you, as a father of his own children, and comforting you,
12 és kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
and testifying, that you walk worthily of God, who calls you into his own kingdom and glory.
13 Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy ti befogadva Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (hiszen valóban az!), amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
And on account of this we also give thanks to God incessantly, because, receiving the word of God from us by hearing, you received it not as the word of men, but, as it truly is, the word of God, who indeed works in you who believe.
14 Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivel ti ugyanúgy szenvedtetek saját honfitársaitoktól, mint azok a zsidóktól,
For ye, brethren, became imitators of the churches of God which are in Judea in Jesus Christ: because you suffered the same things from your fellow tribes, as they also from the Jews;
15 akik megölték az Úr Jézust és saját prófétáikat is, és minket is üldöznek, és Istennek sem tetszenek, és minden ember ellenségei,
who even killed the Lord Jesus and the prophets, and persecuted us, and are displeasing to God, and hostile to all men;
16 akik megtiltják nekünk, hogy a pogányoknak prédikáljunk, hogy üdvözüljenek. Így teszik teljessé mindenkor bűneiket, de végül utolérte őket Isten haragja.
forbidding that we should speak to the Gentiles in order that they may be saved; that they may fill up their sins always: but the wrath is come upon them to the uttermost.
17 Mi pedig, testvéreim, miután elszakadtunk tőletek egy kevés időre – arcra, de nem szívre nézve –, annál buzgóbb vágyódással igyekeztünk arra, hogy szemtől szembe láthassunk titeket.
But, brethren, we having been absent from you for the space of an hour, in presence, not in heart, we were the more exceedingly anxious to see your face with much desire.
18 El is akartunk menni hozzátok, különösen én, Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a sátán.
Because we wish to come to you, I Paul indeed both once and twice; and Satan hindered me.
19 Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekvésünk koronája, ha nem ti is, a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor?
For what is our hope, or joy, or crown of rejoicing, except you, in the presence of our Lord Jesus Christ at his coming?
20 Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
For you are our glory and joy.
