1 Korintusi 2

1 Én is, amikor hozzátok mentem atyámfiai, nem úgy mentem, hogy nagy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem nektek az Isten bizonyságtételét,

Och jag, käre bröder, då jag kom till eder, kom jag icke med hög ord, eller hög visdom, att förkunna eder Guds vittnesbörd.

2 mert elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről.

Ty jag höll mig icke derföre, att jag något visste ibland eder, utan Jesum Christum, och honom korsfästan.

3 És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg közöttetek.

Och jag var med eder i svaghet, och med räddhåga, och med mycket bäfvande.

4 És az én beszédem és prédikálásom nem emberi bölcsesség megtévesztő szavaiból állt, hanem a Léleknek és erőnek megmutatásában,

Och mitt tal och min predikan var icke i konstelig ord, efter menniskors visdom, utan uti Andans och kraftenes bevisning;

5 hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.

Att edor tro icke skall stå på menniskors visdom, utan på Guds kraft.

6 A (hitben) nagykorúak között mi is bölcsességet hirdetünk, de nem e világnak, sem e világ letűnt fejedelmeinek bölcsességét, (aiōn g165)

Men det vi tale om, är visdom när de fullkomliga; dock icke denna verldenes, eller denna verldenes öfverstars visdom, hvilke förgås. (aiōn g165)

7 hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre, (aiōn g165)

Men vi tale om den hemliga fördolda Guds visdom, den Gud för verldenes begynnelse förskickat hafver, till våra härlighet; (aiōn g165)

8 amelyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert fel, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát. (aiōn g165)

Hvilken ingen af denna verldenes Förstar känt hafver; ty om de den känt hade, så hade de aldrig korsfäst härlighetenes Herra; (aiōn g165)

9 Hanem, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg sem gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek“.

Utan såsom skrifvet är: Det intet öga sett hafver, och intet öra hört, och uti ingen menniskos hjerta stiget är, det hafver Gud beredt dem som honom älska.

10 Nekünk azonban Isten kinyilatkoztatta az ő Lelke által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.

Men oss hafver Gud det uppenbarat genom sin Anda; ty Anden utransakar all ting; Ja, ock Guds djuphet.

11 Mert ki ismeri az ember gondolatait? Csak az embernek lelke, amely benne lakik. Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke.

Ty hvilken menniska vet hvad i menniskone är, utan menniskones ande som är i henne? Så vet ock ingen hvad i Gudi är, utan Guds Ande.

12 Mi pedig nem e világnak lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.

Men vi hafve icke fått denna verldenes anda, utan den Anda som är af Gudi, att vi veta kunne, hvad oss af Gudi gifvet är;

13 Ezeket prédikáljuk is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem úgy, ahogy a Lélek tanít, lelkieknek lelkieket adva.

Hvilket vi ock tale, icke med sådana ord som mennisklig visdom lärer, utan med sådana ord som den Helige Ande lärer; och dömom andeliga saker andeligen.

14 A nem lelki ember pedig nem foghatja fel Isten Lelkének dolgait, mert bolondságnak tűnik neki, nem is érti, mert ezeket csak a Lélek szerint lehet elbírálni.

Men den naturliga menniskan förnimmer intet af det Guds Anda tillhörer; ty det är honom en galenskap, och kan icke begripat; ty det måste andeliga dömas.

15 A lelki ember azonban mindent elbírál, de őt nem bírálja felül senki.

Men den andelige dömer all ting, och varder af ingom dömd.

16 Mert ugyan, „Ki ismerte meg az Úr gondolatait, hogy őt kioktathatná?“Mi pedig Krisztus gondolataiban részesülünk.

Ty ho hafver känt Herrans sinne? Eller ho vill undervisa honom? Men vi hafve Christi sinne.