Énekek Éneke 2
1 Én Sáronnak rózsája vagyok, és a völgyek lilioma.
ego flos campi et lilium convallium
2 Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
sicut lilium inter spinas sic amica mea inter filias
3 Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
sicut malum inter ligna silvarum sic dilectus meus inter filios sub umbra illius quam desideraveram sedi et fructus eius dulcis gutturi meo
4 Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
introduxit me in cellam vinariam ordinavit in me caritatem
5 Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
fulcite me floribus stipate me malis quia amore langueo
6 Az ő bal keze az én fejem alatt van, és jobb kezével megölel engem.
leva eius sub capite meo et dextera illius amplexabitur me
7 Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
adiuro vos filiae Hierusalem per capreas cervosque camporum ne suscitetis neque evigilare faciatis dilectam quoadusque ipsa velit
8 Az én szerelmesemnek szavát hallom, ímé, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
vox dilecti mei ecce iste venit saliens in montibus transiliens colles
9 Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
similis est dilectus meus capreae hinuloque cervorum en ipse stat post parietem nostrum despiciens per fenestras prospiciens per cancellos
10 Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
et dilectus meus loquitur mihi surge propera amica mea formonsa mea et veni
11 Mert ímé a tél elmult, az eső elmult, elment.
iam enim hiemps transiit imber abiit et recessit
12 Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
flores apparuerunt in terra tempus putationis advenit vox turturis audita est in terra nostra
13 A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj hozzám!
ficus protulit grossos suos vineae florent dederunt odorem surge amica mea speciosa mea et veni
14 Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
columba mea in foraminibus petrae in caverna maceriae ostende mihi faciem tuam sonet vox tua in auribus meis vox enim tua dulcis et facies tua decora
15 Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják; mert a mi szőlőink virágban vannak.
capite nobis vulpes vulpes parvulas quae demoliuntur vineas nam vinea nostra floruit
16 Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
dilectus meus mihi et ego illi qui pascitur inter lilia
17 Míglen meghűsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.
donec adspiret dies et inclinentur umbrae revertere similis esto dilecte mi capreae aut hinulo cervorum super montes Bether
