Zsoltárok 95

1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!

Kommen, låtom oss höja glädjerop till HERREN, jubel till vår frälsnings klippa.

2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.

Låtom oss träda fram för hans ansikte med tacksägelse och höja jubel till honom med lovsånger.

3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.

Ty HERREN är en stor Gud, en stor konung över alla gudar.

4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.

Han har jordens djup i sin hand, och bergens höjder äro hans;

5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.

hans är havet, ty han har gjort det, och hans händer hava danat det torra.

6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!

Kommen, låtom oss tillbedja och nedfalla, låtom oss knäböja för HERREN, vår skapare.

7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.

Ty han är vår Gud, och vi äro det folk som han har till sin hjord, vi äro får som stå under hans vård.

8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:

O att I villen i dag höra hans röst! Förhärden icke edra hjärtan såsom i Meriba, såsom på Massas dag i öknen,

9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.

där edra fäder frestade mig, där de prövade mig, fastän de hade sett mina verk.

10 Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!

I fyrtio år var det släktet mig till leda, och jag sade: »De äro ett folk som far vilse med sitt hjärta, och de vilja icke veta av mina vägar.»

11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.

Så svor jag då i min vrede: »De skola icke komma in i min vila.»