< Zsoltárok 95 >

1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!
Kom, lat oss fegnast for Herren, lat oss ropa av frygd for vårt frelse-berg!
2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.
Lat oss stiga fram for hans åsyn med lovsong, lat oss syngja vår fagnad for honom i salmar!
3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.
For ein stor Gud er Herren og ein stor konge yver alle gudar,
4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.
han som i si hand hev det djupaste av jordi, og som eig topparne av fjelli.
5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.
Han eig havet, for han hev skapt det, og turrlendet hev hans hender laga.
6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!
Kom, lat oss falla ned og bøygja oss, lat oss bøygja kne for Herren, vår skapar!
7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.
For han er vår Gud, og me er det folk han føder, og den hjord som handi hans leider. Å, vilde de høyra på hans røyst i dag!
8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:
Forherd ikkje dykkar hjarta som ved Meriba, som på Massa-dagen i øydemarki,
9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.
der federne dykkar freista meg! Dei prøvde meg, endå dei hadde set mi gjerning.
10 Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!
I fyrti år var eg leid av den ætti, og eg sagde: «Dei er eit folk med villfarande hjarta, og dei kjenner ikkje vegarne mine.»
11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.
So svor eg i min vreide: «Sanneleg, dei skal ikkje koma inn til mi kvila.»

< Zsoltárok 95 >