Zsoltárok 95

1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!

Kom, la oss juble for Herren, la oss rope med fryd for vår frelses klippe!

2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.

La oss trede frem for hans åsyn med pris, la oss juble for ham med salmer!

3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.

For Herren er en stor Gud og en stor konge over alle guder,

4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.

han som har jordens dyp i sin hånd og fjellenes høider i eie,

5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.

han som eier havet, for han har skapt det, og hans hender har gjort det tørre land.

6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!

Kom, la oss kaste oss ned og bøie kne, la oss knele for Herrens, vår skapers åsyn!

7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.

For han er vår Gud, og vi er det folk han før, og den hjord hans hånd leder. Vilde I dog idag høre hans røst!

8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:

Forherd ikke eders hjerte, likesom ved Meriba, likesom på Massadagen i ørkenen,

9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.

hvor eders fedre fristet mig! De satte mig på prøve, de som dog hadde sett min gjerning.

10 Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!

Firti år vemmedes jeg ved den slekt, og jeg sa: De er et folk med forvillet hjerte, og de kjenner ikke mine veier.

11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.

Så svor jeg i min vrede: Sannelig, de skal ikke komme inn til min hvile.