< Zsoltárok 95 >

1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!
Nāciet, dziedāsim Tam Kungam priecīgi, gavilēsim savas pestīšanas patvērumam.
2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.
Ejam priekš Viņa vaiga ar pateikšanu, gavilēsim Viņam ar dziesmām.
3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.
Jo Tas Kungs ir tas lielais un stiprais Dievs un tas lielais ķēniņš pār visiem dieviem.
4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.
Viņa rokā ir zemes dziļumi, un kalnu augstumi Viņam pieder.
5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.
Viņam pieder jūra, jo Viņš to radījis, un Viņa rokas sausumu ir cēlušas.
6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!
Nāciet, pielūgsim, klanīsimies un metīsimies ceļos priekš Tā Kunga, sava radītāja.
7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.
Jo Viņš ir mūsu Dievs, un mēs esam Viņa ganības ļaudis un Viņa rokas avis.
8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:
Šodien, kad jūs Viņa balsi dzirdiet, tad neapcietinājiet savas sirdis, tā kā Meribā, tā kā Masā tuksnesī,
9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.
Kur jūsu tēvi Mani kārdināja, Mani pārbaudīja, lai gan Manus darbus redzēja.
10 Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!
Man četrdesmit gadus raizes ir bijušas ar šo tautu, tā ka Es sacīju: tie ir ļaudis, kam sirds maldās un kas Manus ceļus nepazīst.
11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.
Tādēļ Es Savā dusmībā esmu zvērējis: tiešām, tiem nebūs nākt pie Manas dusas.

< Zsoltárok 95 >