Zsoltárok 95

1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!

Laus Cantici ipsi David. Venite, exultemus Domino: iubilemus Deo salutari nostro:

2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.

Præoccupemus faciem eius in confessione: et in psalmis iubilemus ei.

3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.

Quoniam Deus magnus Dominus: et Rex magnus super omnes deos.

4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.

Quia in manu eius sunt omnes fines terræ: et altitudines montium ipsius sunt.

5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.

Quoniam ipsius est mare, et ipse fecit illud: et siccam manus eius formaverunt.

6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!

Venite adoremus, et procidamus: et ploremus ante Dominum, qui fecit nos.

7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.

Quia ipse est Dominus Deus noster: et nos populus pascuæ eius, et oves manus eius.

8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:

Hodie si vocem eius audieritis, nolite obdurare corda vestra;

9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.

Sicut in irritatione secundum diem tentationis in deserto: ubi tentaverunt me patres vestri, probaverunt me, et viderunt opera mea.

10 Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!

Quadraginta annis offensus fui generationi illi, et dixi: Semper hi errant corde.

11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.

Et isti non cognoverunt vias meas: ut iuravi in ira mea: Si introibunt in requiem meam.