Zsoltárok 95

1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!

Auf, laßt uns Jahwe frohlocken, / Entgegenjauchzen dem Fels unsers Heils!

2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.

Laßt uns mit Dank vor sein Antlitz treten, / In Lobgesängen ihm jubeln!

3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.

Denn ein großer Gott ist Jahwe, / Ein großer König über alle Götter.

4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.

In seiner Hand sind der Erde Tiefen, / Und sein sind die Gipfel der Berge.

5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.

Sein ist das Meer, er hat es geschaffen, / Auch das Festland haben seine Hände gebildet.

6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!

Kommt, laßt uns anbeten und niederfallen, / Knien vor Jahwe, der uns erschaffen!

7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.

Denn er ist unser Gott, / Und wir sind das Volk, das er weidet, / Die Herde, die er leitet mit seiner Hand, / Wenn ihr heut seiner Stimme gehorcht.

8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:

"Verstockt doch nicht euer Herz, wie bei Merîba, / Wie am Tage von Massa in der Wüste,

9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.

Wo eure Väter mich versuchten, / Mich prüften, obwohl sie mein Tun gesehn.

10 Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!

Vierzig Jahre war mir dies Geschlecht zuwider. / Ich sprach: 'Ein irrendes Volk sind sie, / Das meine Wege nicht erkannt.'

11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.

Drum schwur ich in meinem Zorn: / 'Wahrlich, sie sollen nicht kommen / Zu der Ruhstatt, die ich ihnen verheißen.'"