Zsoltárok 95

1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!

O come, let us sing unto the Lord: let us shout joyfully to the rock of our salvation.

2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.

Let us come before his presence with thanksgiving, and shout joyfully unto him with psalms.

3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.

For a great God is the Lord, and a great King above all Gods;

4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.

In whose hand are the deep places of the earth; and whose are the heights of mountains;

5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.

Whose is the sea, and who hath made it; and whose hands have formed the dry land.

6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!

Oh come, let us prostrate ourselves and bow down: let us kneel before the Lord our Maker.

7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.

For he is our God; and we are the people of his pasture, and the flock of his hand: yea, this day, if ye will hearken to his voice,

8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:

Harden not your heart, as at Meribah, as on the day of the temptation in the wilderness:

9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.

When your fathers tempted me, proved me, although they had seen my doing.

10 Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!

Forty years long did I feel loathing on that generation, and I said, It is a people of an erring heart; and they truly acknowledged not my ways:

11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.

So that I swore in my wrath, that they should not enter into my rest.