Zsoltárok 95

1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!

Kom, lad os Juble, for HERREN, råbe af fryd for vor Frelses Klippe,

2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.

møde med Tak for hans Åsyn, juble i Sang til hans Pris!

3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.

Thi HERREN er en vældig Gud, en Konge stor over alle Guder;

4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.

i hans Hånd er Jordens dybder, Bjergenes Tinder er hans;

5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.

Havet er hans, han har skabt det, det tørre Land har hans Hænder dannet.

6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!

Kom, lad os bøje os, kaste os ned, knæle for HERREN, vor Skaber!

7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.

Thi han er vor Gud, og vi er det Folk, han vogter, den Hjord, han leder. Ak, lytted I dog i Dag til hans Røst:

8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:

"Forhærder ej eders Hjerte som ved Meriba, som dengang ved Massa i Ørkenen,

9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.

da eders Fædre fristede mig, prøved mig, skønt de havde set mit Værk.

10 Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!

Jeg væmmedes fyrretyve År ved denne Slægt, og jeg sagde: Det er et Folk med vildfarne Hjerter, de kender ej mine Veje.

11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.

Så svor jeg da i min Vrede: De skal ikke gå ind til min Hvile!