Zsoltárok 95

1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!

Kommer, lader os synge med Fryd for Herren, lader os raabe af Glæde for vor Frelses Klippe!

2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.

Lader os komme frem for hans Ansigt med Tak, lader os raabe af Glæde for ham med Psalmer!

3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.

Thi Herren er en stor Gud, ja, en stor Konge over alle Guder.

4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.

I hans Haand ere Jordens Dybder, og Bjergenes Højder høre ham til.

5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.

Havet er hans, og han har skabt det, og hans Hænder have dannet det tørre Land.

6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!

Kommer, lader os tilbede og nedbøje os, lader os bøje Knæ for Herren, vor Skabers Ansigt!

7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.

Thi han er vor Gud, og vi ere det Folk, han føder, og den Hjord, hans Haand leder: Vilde I dog i Dag høre hans Røst!

8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:

Forhærder ikke eders Hjerte, som ved Meriba, som paa den Dag ved Massa udi Ørken,

9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.

hvor eders Fædre fristede mig; de prøvede mig, og de saa min Gerning.

10 Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!

Fyrretyve Aar kededes jeg ved den Slægt og sagde: De ere et Folk, som farer vild med Hjertet, de kendte ikke mine Veje,

11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.

saa at jeg svor i min Vrede: De skulle ikke komme til min Hvile!