Zsoltárok 88
1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
Canticum Psalmi, filiis Core, in finem, pro Maheleth ad respondendum. Intellectus Eman Ezrahitæ. Domine, Deus salutis meæ, in die clamavi et nocte coram te.
2 Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
Intret in conspectu tuo oratio mea, inclina aurem tuam ad precem meam.
Quia repleta est malis anima mea, et vita mea inferno appropinquavit. (Sheol h7585)
4 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
Æstimatus sum cum descendentibus in lacum, factus sum sicut homo sine adjutorio,
5 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
inter mortuos liber; sicut vulnerati dormientes in sepulchris, quorum non es memor amplius, et ipsi de manu tua repulsi sunt.
6 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
Posuerunt me in lacu inferiori, in tenebrosis, et in umbra mortis.
7 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
Super me confirmatus est furor tuus, et omnes fluctus tuos induxisti super me.
8 Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
Longe fecisti notos meos a me; posuerunt me abominationem sibi. Traditus sum, et non egrediebar;
9 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
oculi mei languerunt præ inopia. Clamavi ad te, Domine, tota die; expandi ad te manus meas.
10 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
Numquid mortuis facies mirabilia? aut medici suscitabunt, et confitebuntur tibi?
11 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
Numquid narrabit aliquis in sepulchro misericordiam tuam, et veritatem tuam in perditione?
12 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
Numquid cognoscentur in tenebris mirabilia tua? et justitia tua in terra oblivionis?
13 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
Et ego ad te, Domine, clamavi, et mane oratio mea præveniet te.
14 Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
Ut quid, Domine, repellis orationem meam; avertis faciem tuam a me?
15 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
Pauper sum ego, et in laboribus a juventute mea; exaltatus autem, humiliatus sum et conturbatus.
16 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
In me transierunt iræ tuæ, et terrores tui conturbaverunt me:
17 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
circumdederunt me sicut aqua tota die; circumdederunt me simul.
18 Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
Elongasti a me amicum et proximum, et notos meos a miseria.
