Zsoltárok 88
1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
Canticum Psalmi, Filiis Core, in finem, pro Maheleth ad respondendum, intellectus Eman Ezrahitæ. Domine Deus salutis meæ: in die clamavi, et nocte coram te.
2 Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
Intret in conspectu tuo oratio mea: inclina aurem tuam ad precem meam:
Quia repleta est malis anima mea: et vita mea inferno appropinquavit. (Sheol h7585)
4 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
Æstimatus sum cum descendentibus in lacum: factus sum sicut homo sine adiutorio,
5 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
inter mortuos liber, Sicut vulnerati dormientes in sepulchris, quorum non es memor amplius: et ipsi de manu tua repulsi sunt.
6 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
Posuerunt me in lacu inferiori: in tenebrosis, et in umbra mortis.
7 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
Super me confirmatus est furor tuus: et omnes fluctus tuos induxisti super me.
8 Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
Longe fecisti notos meos a me: posuerunt me abominationem sibi. Traditus sum, et non egrediebar:
9 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
oculi mei languerunt præ inopia. Clamavi ad te Domine tota die: expandi ad te manus meas.
10 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
Numquid mortuis facies mirabilia: aut medici suscitabunt, et confitebuntur tibi?
11 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
Numquid narrabit aliquis in sepulchro misericordiam tuam, et veritatem tuam in perditione?
12 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
Numquid cognoscentur in tenebris mirabilia tua: et iustitia tua in terra oblivionis?
13 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
Et ego ad te, Domine, clamavi, et mane oratio mea præveniet te.
14 Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
Ut quid Domine repellis orationem meam: avertis faciem tuam a me?
15 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
Pauper sum ego, et in laboribus a iuventute mea: exaltatus autem, humiliatus sum et conturbatus.
16 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
In me transierunt iræ tuæ: et terrores tui conturbaverunt me.
17 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
Circumdederunt me sicut aqua tota die: circumdederunt me simul.
18 Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
Elongasti a me amicum, et proximum: et notos meos a miseria.
