Zsoltárok 88
1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
Ein Lied, ein Psalm von den Korahiten; dem Musikmeister, nach (der Singweise = Melodie) »die Krankheit«; ein Lehrgedicht von Heman, dem Esrahiten. O HERR, du Gott meines Heils,
2 Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
o laß mein Gebet vor dich kommen, neige dein Ohr meinem Flehen zu!
Denn meine Seele ist mit Leiden gesättigt, und mein Leben naht sich dem Totenreich. (Sheol h7585)
4 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
Schon zählt man mich zu den ins Grab Gesunknen, ich bin wie ein Mann ohne Lebenskraft.
5 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
Unter den Toten hab’ ich mein Lager gleichwie Erschlagne, die im Grabe liegen, deren du nicht mehr gedenkst: sie sind ja deiner Hand entrückt.
6 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
Du hast mich in die Grube der Unterwelt versetzt, in finstre Nacht, in die Tiefe;
7 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
auf mir lastet schwer dein Grimm, und mit all deinen Wogen drückst du mich nieder. (SELA)
8 Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
Meine Bekannten hast du mir entfremdet, hast mich ihnen zum Abscheu gemacht; eingeschlossen bin ich und kann nicht hinaus:
9 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
mein Auge erlischt vor Elend. Ich rufe zu dir, o HERR, jeden Tag, ich breite zu dir meine Hände aus:
10 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
»Kannst an den Toten du Wunder tun, oder werden Schatten aufstehn, um dich zu preisen? (SELA)
11 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
Wird man im Grabe von deiner Gnade erzählen, von deiner Treue im Abgrund?
12 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
Verkündet man dein Wunderwalten in der Finsternis und deine Gerechtigkeit im Lande des Vergessens?«
13 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
Ich dagegen rufe laut zu dir, o HERR, schon am Morgen tritt mein Gebet vor dich:
14 Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
»Warum, o HERR, verwirfst du mich, verbirgst du dein Antlitz vor mir?«
15 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
Elend bin ich und siech von Jugend auf, ich trage deine Schrecken und verzweifle.
16 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
Deine Zornesgluten sind über mich hingegangen, deine Schrecknisse haben mich vernichtet;
17 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
sie umgeben mich immerdar wie Wasserfluten, umringen mich allzumal.
18 Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
Freunde und Gefährten hast du mir entfremdet: nur die Finsternis ist mir vertraut (geblieben).
