Zsoltárok 88
1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
A Song, a Psalm, by sons of Korah, to the Overseer, 'Concerning the Sickness of Afflictions.' — An instruction, by Heman the Ezrahite. O Jehovah, God of my salvation, Daily I have cried, nightly before Thee,
2 Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
My prayer cometh in before Thee, Incline Thine ear to my loud cry,
For my soul hath been full of evils, And my life hath come to Sheol. (Sheol h7585)
4 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
I have been reckoned with those going down [to] the pit, I have been as a man without strength.
5 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
Among the dead — free, As pierced ones lying in the grave, Whom Thou hast not remembered any more, Yea, they by Thy hand have been cut off.
6 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
Thou hast put me in the lowest pit, In dark places, in depths.
7 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
Upon me hath Thy fury lain, And [with] all Thy breakers Thou hast afflicted. (Selah)
8 Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
Thou hast put mine acquaintance far from me, Thou hast made me an abomination to them, Shut up — I go not forth.
9 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
Mine eye hath grieved because of affliction, I called Thee, O Jehovah, all the day, I have spread out unto Thee my hands.
10 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
To the dead dost Thou do wonders? Do Rephaim rise? do they thank Thee? (Selah)
11 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
Is Thy kindness recounted in the grave? Thy faithfulness in destruction?
12 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
Are Thy wonders known in the darkness? And Thy righteousness in the land of forgetfulness?
13 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
And I, unto Thee, O Jehovah, I have cried, And in the morning doth my prayer come before Thee.
14 Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
Why, O Jehovah, castest Thou off my soul? Thou hidest Thy face from me.
15 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
I [am] afflicted, and expiring from youth, I have borne Thy terrors — I pine away.
16 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
Over me hath Thy wrath passed, Thy terrors have cut me off,
17 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
They have surrounded me as waters all the day, They have gone round against me together,
18 Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
Thou hast put far from me lover and friend, Mine acquaintance [is] the place of darkness!
