Zsoltárok 88
1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
“A psalm of the sons of Korah. For the leader of the music. Upon wind instruments. A psalm of Heman, the Ezrahite.” O LORD, God of my salvation! To thee do I cry by day, And by night is my prayer before thee!
2 Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
Let my supplication come before thee; Incline thine ear to my cry!
For my soul is full of misery, And my life draweth near to the underworld. (Sheol h7585)
4 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
I am counted with those who are going down to the pit; I am like one who hath no strength.
5 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
I am left to myself among the dead, Like the slain who lie in the grave, Whom thou no more rememberest, And who are cut off from thy [[protecting]] hand.
6 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
Thou hast placed me in a deep pit, In a dark and deep abyss.
7 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
Thy wrath presseth hard upon me, And thou afflictest me with all thy waves! (Pause)
8 Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
Thou hast put mine acquaintances far from me, Yea, thou hast made me their abhorrence: I am shut up, and cannot go forth.
9 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
Mine eyes languish by reason of my affliction. I call upon thee daily, O LORD! To thee do I stretch out my hands!
10 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
Canst thou show wonders to the dead? Shall the dead arise, and praise thee? (Pause)
11 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
Shall thy goodness be declared in the grave, Or thy faithfulness in the place of corruption?
12 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
Shall thy wonders be known in the dark, And thy justice in the land of forgetfulness?
13 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
To thee do I cry, O LORD! In the morning doth my cry come before thee.
14 Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
Why, O LORD! dost thou cast me off? Why hidest thou thy face from me?
15 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
I have been afflicted and languishing from my youth; I suffer thy terrors, and am distracted.
16 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
Thy fierce wrath overwhelmeth me; Thy terrors utterly destroy me.
17 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
They surround me daily like water; They compass me about together.
18 Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
Lover and friend hast thou put far from me; My acquaintances are withdrawn from my sight.
