Zsoltárok 88
1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
En Sang. En Salme af Koras Sønner. Til Sangmesteren. Al-mahalat-leannot. En Maskil af Ezraiten Heman. HERRE min Gud, jeg raaber om Dagen, om Natten naar mit Skrig til dig;
2 Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
lad min Bøn komme frem for dit Aasyn, til mit Klageraab laane du Øre!
Thi min Sjæl er mæt af Lidelser, mit Liv er Dødsriget nær, (Sheol h7585)
4 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
jeg regnes blandt dem, der sank i Graven, er blevet som den, det er ude med,
5 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
kastet hen imellem de døde, blandt faldne, der hviler i Graven, hvem du ej mindes mere, thi fra din Haand er de revet.
6 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
Du har lagt mig i den underste Grube, paa det mørke, det dybe Sted;
7 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
tungt hviler din Vrede paa mig, alle dine Brændinger lod du gaa over mig. (Sela)
8 Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
Du har fjernet mine Frænder fra mig, gjort mig vederstyggelig for dem; jeg er fængslet, kan ikke gaa ud,
9 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
mit Øje er sløvt af Vaande. Hver Dag, HERRE, raaber jeg til dig og rækker mine Hænder imod dig.
10 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
Gør du Undere for de døde, staar Skyggerne op og takker dig? (Sela)
11 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
Tales der om din Naade i Graven, i Afgrunden om din Trofasthed?
12 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
Er dit Under kendt i Mørket, din Retfærd i Glemselens Land?
13 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
Men jeg, o HERRE, jeg raaber til dig, om Morgenen kommer min Bøn dig i Møde.
14 Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
Hvorfor forstøder du, HERRE, min Sjæl og skjuler dit Aasyn for mig?
15 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
Elendig er jeg og Døden nær, dine Rædsler har omgivet mig fra min Ungdom;
16 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
din Vredes Luer gaar over mig, dine Rædsler har lagt mig øde,
17 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
som Vand er de om mig Dagen lang, til Hobe slutter de Kreds om mig;
18 Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
Ven og Frænde fjerned du fra mig, holdt mine Kendinge borte.
