Zsoltárok 88
1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
En Sang, en Psalme; af Koras Børn; til Sangmesteren; til Makalath-Leanoth; en Undervisning af Heman, Esrahiteren. Herre, min Frelses Gud! jeg har raabt om Dagen, ja, om Natten for dig.
2 Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
Lad min Bøn komme for dit Ansigt, bøj dit Øre til mit Raab!
Thi min Sjæl er mæt af Ulykker, og mit Liv er Dødsriget nær. (Sheol h7585)
4 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
Jeg agtes lige med dem, som fare ned i Hulen, jeg er som en Mand uden Kraft,
5 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
løsladt iblandt de døde, som de ihjelslagne, der ligge i Graven, hvilke du ikke ydermere kommer i Hu, da de ere udrevne af din Haand.
6 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
Du har lagt mig i Hulen hernedenunder, i de mørke, i de dybe Steder.
7 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
Din Vrede har lagt sig tungt paa mig, og du trænger mig med alle dine Bølger. (Sela)
8 Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
Du har fjernet mine Kyndinger langt fra mig, du har gjort mig vederstyggelig for dem, jeg er indelukket og gaar ikke ud.
9 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
Mit Øje er bedrøvet af Elendighed; Herre! jeg har raabt til dig den ganske Dag, jeg har udbredt mine Hænder til dig.
10 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
Vil du vel gøre Undere for de døde? eller skulle Dødninger opstaa, skulle de takke dig? (Sela)
11 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
Fortælles der vel i Graven om din Miskundhed? om din Sandhed i Dødens Bo?
12 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
Kendes vel dine Undere i Mørket? eller din Retfærdighed i Forglemmelsens Land?
13 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
Men jeg har raabt til dig Herre! og min Bøn kommer dig i Møde om Morgenen.
14 Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
Hvorfor, Herre! forkaster du min Sjæl? du skjuler dit Ansigt for mig.
15 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
Elendig er jeg og som en døende fra min Ungdom af; jeg bærer paa Rædsel for dig, jeg maa fortvivle.
16 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
Din Vredes Flammer ere gaaede hen over mig; Rædsler for dig have tilintetgjort mig.
17 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
De have omringet mig som Vande den ganske Dag, de have omspændt mig tilsammen.
18 Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
Du har fjernet min Ven og Stalbroder langt fra mig; mine Kyndinger ere Mørkets Sted.
