Zsoltárok 88
1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
Kasakkung: Korah Capa Heman Oe BAWIPA kaie rungngangnae Cathut, na hmalah karum khodai ka hram.
2 Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
Na hmalah ka ratoumnae phat naseh, ka hramnae heh na thai pouh haw.
Ka hringnae teh runae hoi a kawi teh, Sheol phuen teng rek ka pha toe. (Sheol h7585)
4 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
Tangkom dawk kâennaw hoi mek touksin lah ka o teh, thaonae ka tawn hoeh e patetlah ka o.
5 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
Taran ni a thei teh tangkom dawk pakawp e patetlah, tami kadoutnaw koe tâkhawng lah ka o teh, pouk hoeh e kabawp hoeh e patetlah ka o.
6 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
Tangkom dawk a dengnae koe, adungnae koe, a hmo poungnae koe vah na ta.
7 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
Na lungkhueknae ni na ratet teh, na tuicapa ni na ramuk. (Selah)
8 Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
Ka panue e naw hah kai koehoi ahlanae koe na ta teh, ahnimouh hanlah panuettho e lah na coung sak. na taren sin teh ka tâcawt thai hoeh toe.
9 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
Runae kecu ka mit a mom. Hnintangkuem BAWIPA ka kaw teh, ka kut nang koe ka dâw.
10 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
Tami kadoutnaw hanlah kângairu na sak han na maw. Tamikadout thaw vaiteh, na pholen han na maw. (Selah)
11 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
Na lungpatawnae teh phuen koe pâpho vaiteh, yuemkamcu lah na onae hah duenae hmuen koe pâpho han na maw.
12 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
Kângairu na sak e hah hmonae koe panue han na maw. Na lannae teh pahnim e ram dawk panue thai han na maw.
13 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
Hatei, Oe BAWIPA, nang koevah ka hram. Amom ka ratoumnae nang koe a pha han.
14 Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
BAWIPA bangkongmaw ka hringnae hah na tâkhawng. Bangkongmaw kaimouh koehoi na minhmai na hro.
15 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
Ka camo nah hoi runae ka khang teh, due hane coungkacoe ka o toe. Taki na thonae hah ka khang teh kabawmkung ka tawn hoeh.
16 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
Na lungkhueknae ni na ramuk teh, taki na thonae ni na raphoe toe.
17 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
Hotnaw ni tui patetlah kanîloum totouh pou na ramuk teh na kalup.
18 Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
Ka pahren e hoi ka huikonaw heh ahlanae koe a ta teh, ka panue e naw hai hmonae koe na o sak.
