Zsoltárok 77
1 Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
To the chief Musician, to Jeduthun, A Psalm of Asaph. I cried to God with my voice, [even] to God with my voice; and he gave ear to me.
2 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
In the day of my trouble I sought the LORD: my sore ran in the night, and ceased not: my soul refused to be comforted.
3 Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. (Szela)
I remembered God, and was troubled: I complained, and my spirit was overwhelmed. (Selah)
4 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
Thou holdest my eyes waking: I am so troubled that I cannot speak.
5 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
I have considered the days of old, the years of ancient times.
6 Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
I call to remembrance my song in the night: I commune with my own heart: and my spirit made diligent search.
7 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
Will the LORD cast off for ever? and will he be favorable no more?
8 Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
Is his mercy wholly gone for ever? doth [his] promise fail for evermore?
9 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? (Szela)
Hath God forgotten to be gracious? hath he in anger shut up his tender mercies? (Selah)
10 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
And I said, This [is] my infirmity: [but I will remember] the years of the right hand of the Most High.
11 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
I will remember the works of the LORD: surely I will remember thy wonders of old.
12 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
I will meditate also of all thy work, and talk of thy doings.
13 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
Thy way, O God, [is] in the sanctuary: who [is so] great a God as [our] God!
14 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
Thou [art] the God that doest wonders: thou hast declared thy strength among the people.
15 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. (Szela)
Thou hast with [thy] arm redeemed thy people, the sons of Jacob and Joseph. (Selah)
16 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
The waters saw thee, O God, the waters saw thee; they were afraid: the depths also were disturbed.
17 A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
The clouds poured out water: the skies sent out a sound: thy arrows also went abroad.
18 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
The voice of thy thunder [was] in the heaven: the lightnings lightened the world: the earth trembled and shook.
19 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
Thy way [is] in the sea, and thy path in the great waters, and thy footsteps are not known.
20 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.
Thou leddest thy people like a flock by the hand of Moses and Aaron.
