Zsoltárok 77
1 Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
Voor muziekbegeleiding; voor Jedoetoen. Een psalm van Asaf. Luide roep ik tot Jahweh; Luide tot God, opdat Hij mij hore!
2 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
Overdag zoek ik in mijn benauwdheid den Heer, ‘s Nachts strekken mijn handen zich uit, onvermoeid.
3 Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. (Szela)
Mijn ziel weigert troost: denk ik aan God, ik moet kreunen; Peins ik na, mijn geest is verslagen.
4 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
Ik kan mijn ogen niet sluiten, En van onrust niet spreken.
5 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
Ik denk aan de oude dagen terug, En herinner me weer de vroegere jaren;
6 Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
Ik lig er ‘s nachts over te peinzen, Te klagen, en in mijn gedachten te tobben.
7 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
Zou de Heer dan voor altijd verstoten, En nooit genadig meer zijn;
8 Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
Zou zijn liefde voorgoed zijn verdwenen, Zijn belofte verbroken, die Hij deed van geslacht tot geslacht;
9 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? (Szela)
Zou God zijn vergeten, Zich te ontfermen, Of in zijn toorn zijn hart hebben gesloten?
10 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
Maar ik sprak: Neen, dìt werp ik ver van mij af, Dat de hand van den Allerhoogste veranderd zou zijn!
11 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
Ik dacht dus aan uw daden, o Jahweh, Dacht terug aan uw vroegere wonderen;
12 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
Peinsde over al uw werken, Overwoog, wat door U is verricht.
13 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
Ja, uw weg was heilig, o God; Welke God was ontzaglijk als Jahweh!
14 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
Gij waart de God, die wonderen wrochtte, En uw macht aan de heidenen toonde!
15 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. (Szela)
Gij hebt door uw arm uw volk verlost, De zonen van Jakob en Josef!
16 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
De wateren zagen U, o God, De wateren zagen U en beefden, Zelfs de zeeën begonnen te rillen;
17 A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
De wolken goten stromen neer, Het zwerk daverde en dreunde, Langs alle kant vlogen uw schichten rond.
18 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
Uw donder kraakte en rolde, Uw bliksems verlichtten de wereld, De aarde rilde en beefde!
19 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
Uw weg liep midden door de zee, Uw pad door onstuimige wateren; Toch bleven uw sporen onzichtbaar!
20 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.
Zo hebt Gij uw volk als schapen geleid, Door de hand van Moses en Aäron!
