Zsoltárok 77

1 Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.

(Til Sangmesteren. Til Jedutun. Af Asaf. En Salme.) Jeg råber, højt til Gud, og han hører mig,

2 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

jeg søger Herren på Nødens Dag, min Hånd er om Natten utrættet udrakt, min Sjæl vil ikke lade sig trøste;

3 Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. (Szela)

jeg ihukommer Gud og stønner, jeg sukker, min Ånd vansmægter. (Sela)

4 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

Du holder mine Øjne vågne, jeg er urolig og målløs.

5 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.

Jeg tænker på fordums dage, ihukommer længst henrundne År;

6 Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

jeg gransker om Natten i Hjertet, grunder og ransager min Ånd.

7 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

Vil Herren bortstøde for evigt og aldrig mer vise Nåde,

8 Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?

er hans Miskundhed ude for stedse, hans Trofasthed omme for evigt og altid,

9 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? (Szela)

har Gud da glemt at ynkes, lukket sit Hjerte i Vrede? (Sela)

10 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

Jeg sagde: Det er min Smerte; at den Højestes højre er ikke som før.

11 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;

Jeg kommer HERRENs Gerninger i Hu, ja kommer dine fordums Undere i Hu.

12 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.

Jeg tænker på al din Gerning og grunder over dine Værker.

13 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

Gud, din Vej var i Hellighed, hvo er en Gud så stor som Gud!

14 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

Du er en Gud, som gør Undere, du gjorde din Vælde kendt blandt Folkene,

15 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. (Szela)

udøste dit Folk med din Arm, Jakobs og Josefs Sønner. (Sela)

16 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

Vandene så dig, Gud, Vandene så dig og vred sig i Angst, ja Dybet tog til at skælve;

17 A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

Skyerne udøste Vand, Skyhimlens Stemme gjaldede, dine Pile for hid og did;

18 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

din bragende Torden rullede, Lynene oplyste Jorderig, Jorden bæved og skjalv;

19 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.

din Vej gik midt gennem Havet, din Sti gennem store Vande, dine Fodspor kendtes ikke.

20 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.

Du førte dit Folk som en Hjord ved Moses's og Arons Hånd.