Zsoltárok 77

1 Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.

Til Sangmesteren. Til Jedutun. Af Asaf. En Salme.

2 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

Jeg raaber højt til Gud, højt til Gud, og han hører mig;

3 Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. (Szela)

jeg søger Herren paa Nødens Dag, min Haand er om Natten utrættet udrakt, min Sjæl vil ikke lade sig trøste;

4 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

jeg ihukommer Gud og stønner, jeg sukker, min Aand vansmægter. (Sela)

5 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.

Du holder mine Øjne vaagne, jeg er urolig og maalløs.

6 Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

Jeg tænker paa fordums Dage, ihukommer længst henrundne Aar;

7 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

jeg gransker om Natten i Hjertet, grunder og ransager min Aand.

8 Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?

Vil Herren bortstøde for evigt og aldrig mer vise Naade,

9 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? (Szela)

er hans Miskundhed ude for stedse, hans Trofasthed omme for evigt og altid,

10 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

har Gud da glemt at ynkes, lukket sit Hjerte i Vrede? (Sela)

11 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;

Jeg sagde: Det er min Smerte, at den Højestes højre er ikke som før.

12 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.

Jeg kommer HERRENS Gerninger i Hu, ja kommer dine fordums Undere i Hu.

13 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

Jeg tænker paa al din Gerning og grunder over dine Værker.

14 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

Gud, din Vej var i Hellighed, hvo er en Gud saa stor som Gud!

15 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. (Szela)

Du er en Gud, som gør Undere, du gjorde din Vælde kendt blandt Folkene,

16 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

udøste dit Folk med din Arm, Jakobs og Josefs Sønner. (Sela)

17 A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

Vandene saa dig, Gud, Vandene saa dig og vred sig i Angst, ja Dybet tog til at skælve;

18 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

Skyerne udøste Vand, Skyhimlens Stemme gjalded, dine Pile for hid og did;

19 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.

din bragende Torden rulled, Lynene oplyste Jorderig, Jorden bæved og skjalv;

20 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.

din Vej gik midt gennem Havet, din Sti gennem store Vande, dine Fodspor kendtes ikke. Du førte dit Folk som en Hjord ved Moses's og Arons Haand.