Zsoltárok 74
1 Aszáf tanítása. Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen?
Oh Bog, zakaj nas zavračaš za vedno? Zakaj se tvoja jeza kadi proti ovcam tvoje paše?
2 Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, a melyen lakozol!
Spomni se svoje skupnosti, ki si jo odkupil od davnine, palico svoje dediščine, ki si jo odkupil, to goro Sion, kjer prebivaš.
3 Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen!
Dvigni svoja stopala k neprestanim opustošenjem, celó vsemu kar je sovražnik zlobnega storil v svetišču.
4 Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké.
Tvoji sovražniki rjovijo v sredi tvojih skupnosti, svoje zastave so postavili za znamenja.
5 Úgy tünnek fel, mint mikor valaki fejszéjét emelgeti az erdőnek sűrű fáira.
Človek je bil slaven, če je nad debela drevesa dvigoval sekire.
6 Faragványait már mind összetördelték: fejszékkel és pőrölyökkel.
Toda sedaj so s sekirami in kladivi takoj zlomili rezljano delo le-tega.
7 Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertőztették.
Ogenj so vrgli v tvoje svetišče, s podrtjem do tal so omadeževali bivališče tvojega imena.
8 Ezt mondották szívökben: Dúljuk fel őket mindenestől! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban.
V svojih srcih so rekli: »Skupaj jih uničimo.« V deželi so požgali vse Božje sinagoge.
9 Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, a ki tudná: meddig tart ez?
Ne vidimo svojih znamenj. Nobenega preroka ni več niti tukaj med nami ni nobenega, ki ve doklej.
10 Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet?
Oh Bog, doklej bo nasprotnik grajal? Mar bo sovražnik na veke preklinjal tvoje ime?
11 Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz!
Zakaj umikaš svojo roko, celó svojo desnico? Iztrgaj jo iz svojega naročja.
12 Pedig Isten az én királyom eleitől fogva, a ki szabadításokat mível e föld közepette.
Kajti Bog je moj Kralj od davnine, ki dela rešitev duš v sredi zemlje.
13 Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a czethalak fejeit a vizekben.
S svojo močjo si razdelil morje. Razbijaš glave zmajem v vodah.
14 Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek.
Razbijaš glave leviatána na koščke in ga daješ, da postane hrana ljudstvu, ki prebiva v divjini.
15 Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te száraztottad meg az örök folyókat.
Združil si studenec in morje, osušuješ mogočne reke.
16 Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot.
Dan je tvoj, tudi noč je tvoja, pripravil si svetlobo in sonce.
17 Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad.
Določil si vse meje zemlje. Naredil si poletje in zimo.
18 Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet.
Spomni se, da je sovražnik grajal, oh Gospod in da je nespametno ljudstvo izrekalo bogokletje proti tvojemu imenu.
19 Ne adjad a fenevadnak a te gerliczédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen!
Oh ne izročaj duše svoje grlice množici zlobnih. Ne pozabi skupnosti svojih ubogih na veke.
20 Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal.
Ozri se k zavezi, kajti temni kraji zemlje so polni prebivališč krutosti.
21 A megrontott ne térjen szégyenvallással vissza; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet.
Oh naj se zatirani ne vrne osramočen. Naj ubog in pomoči potreben hvalita tvoje ime.
22 Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, a melylyel naponként illet téged a bolond!
Vstani, oh Bog, zagovarjaj svojo lastno pravdo. Spomni se, kako te nespameten človek dnevno graja.
23 Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, a mely szüntelen nevekedik!
Ne pozabi glasu svojih sovražnikov. Hrup teh, ki vstajajo zoper tebe, se nenehno povečuje.
