Zsoltárok 74
1 Aszáf tanítása. Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen?
Asafa pamācība. Ak Dievs, kāpēc Tu mūs mūžīgi atstūmis, un Tava dusmība kūp pār Tavas ganības avīm?
2 Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, a melyen lakozol!
Piemini Savu draudzi, ko Tu mantojis no veciem laikiem, un Sev par mantību atpestījis, Ciānas kalnu, uz kā Tu dzīvo.
3 Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen!
Cel Savas kājas uz to mūžīgo postījumu; ienaidnieks visu ir samaitājis svētā vietā.
4 Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké.
Tavi pretinieki rūc Tavā namā, savas zīmes tie likuši par zīmēm.
5 Úgy tünnek fel, mint mikor valaki fejszéjét emelgeti az erdőnek sűrű fáira.
Tie izrādās, tā kā biezā mežā cirtēji cirvjus cilā.
6 Faragványait már mind összetördelték: fejszékkel és pőrölyökkel.
Un nu tie viņas izgreznojumu visnotaļ sadauza ar cirvjiem un veseriem.
7 Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertőztették.
Tie Tavā svētā vietā met uguni, līdz zemei tie sagāna Tava vārda mājas vietu.
8 Ezt mondották szívökben: Dúljuk fel őket mindenestől! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban.
Tie saka savā sirdī: izpostīsim tos(namus) pavisam; visus Dieva lūgšanas namus tai zemē tie ir sadedzinājuši.
9 Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, a ki tudná: meddig tart ez?
Savas zīmes mēs neredzam: neviena pravieša vairs nav, nedz kāda cita pie mums, kas zinātu, cik ilgi tā būs.
10 Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet?
Cik ilgi, ak Dievs, pretinieks nievās, un ienaidnieks zaimos Tavu vārdu mūžam?
11 Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz!
Kāpēc Tu atrauj Savu roku, ak, Savu labo roku? Izvelc to no Savas azotes un dari galu.
12 Pedig Isten az én királyom eleitől fogva, a ki szabadításokat mível e föld közepette.
Taču Dievs ir mans ķēniņš no iesākuma, kas pasniedz visu palīgu zemes virsū.
13 Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a czethalak fejeit a vizekben.
Tu caur Savu spēku jūru esi pāršķīris, Tu esi salauzījis pūķu galvas ūdenī.
14 Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek.
Tu esi satriecis levijatana galvas, Tu to esi devis par barību tai tautai tuksnesī.
15 Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te száraztottad meg az örök folyókat.
Tu esi izšķēlis avotus un upes, Tu esi izkaltējis varenas upes.
16 Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot.
Tiem pieder diena un nakts, Tu esi radījis gaismu un sauli.
17 Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad.
Tu zemei esi licis visas robežas, vasaru un ziemu Tu esi darījis.
18 Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet.
Piemini to, ka ienaidnieks To Kungu nievā, un ģeķu ļaudis zaimo Tavu vārdu.
19 Ne adjad a fenevadnak a te gerliczédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen!
Nenodod zvēram Savas ūbeles dvēseli, Savu bēdīgo pulku neaizmirsti mūžam.
20 Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal.
Piemini to derību, jo zemes alas ir palikušas par slepkavu bedrēm.
21 A megrontott ne térjen szégyenvallással vissza; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet.
Lai nospiestais neaiziet ar kaunu, lai bēdīgie un nabagi slavē Tavu vārdu.
22 Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, a melylyel naponként illet téged a bolond!
Celies, Dievs, iztiesā Savas tiesas, piemini tās nievāšanas, kas Tev notiek no tiem ģeķiem ik dienas.
23 Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, a mely szüntelen nevekedik!
Neaizmirsti Savu pretinieku kliegšanu; to troksni, kas vienmēr pret Tevi no Taviem ienaidniekiem.
