Zsoltárok 74
1 Aszáf tanítása. Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen?
En Maskil af Asaf. Hvorfor har du, Gud, stødt os bort for evigt, hvi ryger din Vrede mod Hjorden, du røgter?
2 Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, a melyen lakozol!
Kom din Menighed i Hu, som du fordum vandt dig, — du udløste den til din Ejendoms Stamme — Zions Bjerg, hvor du har din Bolig.
3 Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen!
Løft dine Fjed til de evige Tomter: Fjenden lagde alt i Helligdommen øde.
4 Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké.
Dine Fjender brøled i dit Samlingshus, satte deres Tegn som Tegn deri.
5 Úgy tünnek fel, mint mikor valaki fejszéjét emelgeti az erdőnek sűrű fáira.
Det saa ud, som naar man løfter Økser i Skovens Tykning.
6 Faragványait már mind összetördelték: fejszékkel és pőrölyökkel.
Og alt det udskaarne Træværk der! De hugged det sønder med Økse og Hammer.
7 Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertőztették.
Paa din Helligdom satte de Ild, de skændede og nedrev dit Navns Bolig.
8 Ezt mondották szívökben: Dúljuk fel őket mindenestől! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban.
De tænkte: »Til Hobe udrydder vi dem!« De brændte alle Guds Samlingshuse i Landet.
9 Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, a ki tudná: meddig tart ez?
Vore Tegn, dem ser vi ikke, Profeter findes ej mer; hvor længe, ved ingen af os.
10 Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet?
Hvor længe, o Gud, skal vor Modstander smæde, Fjenden blive ved at haane dit Navn?
11 Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz!
Hvorfor holder du din Haand tilbage og skjuler din højre i Kappens Fold?
12 Pedig Isten az én királyom eleitől fogva, a ki szabadításokat mível e föld közepette.
Vor Konge fra fordums Tid er dog Gud, som udførte Frelsens Værk i Landet.
13 Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a czethalak fejeit a vizekben.
Du kløvede Havet med Vælde, knuste paa Vandet Dragernes Hoved;
14 Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek.
du søndrede Hovederne paa Livjatan og gav dem som Æde til Ørkenens Dyr;
15 Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te száraztottad meg az örök folyókat.
Kilde og Bæk lod du vælde frem, du udtørred stedseflydende Strømme;
16 Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot.
din er Dagen, og din er Natten, du grundlagde Lys og Sol,
17 Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad.
du fastsatte alle Grænser paa Jord, du frembragte Sommer og Vinter.
18 Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet.
Kom i Hu, o HERRE, at Fjenden har haanet, et Folk af Daarer har spottet dit Navn!
19 Ne adjad a fenevadnak a te gerliczédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen!
Giv ikke Vilddyret din Turteldues Sjæl, glem ikke for evigt dine armes Liv;
20 Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal.
se hen til Pagten, thi fyldte er Landets mørke Steder med Voldsfærds Boliger.
21 A megrontott ne térjen szégyenvallással vissza; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet.
Lad ej den fortrykte gaa bort med Skam, lad de arme og fattige prise dit Navn!
22 Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, a melylyel naponként illet téged a bolond!
Gud, gør dig rede, før din Sag, kom i Hu, hvor du stadig smædes af Daarer,
23 Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, a mely szüntelen nevekedik!
lad ej dine Avindsmænds Røst uænset! Ustandseligt lyder dine Fjenders Larm!
