Zsoltárok 73
1 Aszáf zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta szívűek.
Zsoltár Ászáftól. Bizony, jóságos Izraélhez az Isten, a tisztult szívűekhez.
2 De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.
Én pedig, kevés híja elhajlottak lábaim, semmi híja megcsúsztak lépteim.
3 Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.
Mert megirígyeltem a, kevélykedőket, midőn a gonoszok jólétét láttam.
4 Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó.
Mert nincsenek kínjaik halálukig, hízott az erejük.
5 A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.
Halandónak szenvedésében nincsenek benne s emberekkel együtt nem sújtatnak.
6 Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket.
Azért nyakukat díszíti gőgösség, ruhaként borítja őket erőszak.
7 A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.
Kidülledt kövérségtől szemük, túlcsapongtak szívük képzelődései.
8 Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.
Csúfolódnak és gonoszúl fosztogatásról beszélnek, szinte a magasból beszélnek:
9 Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.
az egekbe helyezték szájukat, de nyelvük a földön jár.
10 Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek;
Azért erre felé tér az ő népe, s tele szürcsölik magukat vízzel;
11 És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?
és mondják: Miként tudhatja Isten, s van-e tudás a legfelsőbben?
12 Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!
Íme, gonoszok ezek és mint örökkön gondtalanok gyarapítottak vagyont.
13 Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;
Bizony, hiába tisztítottam szivemet és mostam ártatlanságban kezeimet;
14 Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!
de sújtva vagyok egész nap s reggelenként itt a fenyítésem.
15 Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.
Ha mondanám, hadd beszélek olykép, íme gyermekeid nemzedékét elárulnám.
16 Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.
Gondolkodtam is, hogy megtudjam ezt, gyötrődés volt az szemeimben
17 Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.
míg be nem mentem Isten szentélyébe, s figyelhettem az ő végükre.
18 Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket.
Bizony, sikamlós térre helyezted őket, ledöntöd őket romokká.
19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.
Miként lettek pusztulássá egy pillanat alatt; eltüntek, végük lett a rémülettől.
20 Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket.
Mint álmot ébredés után, Uram, fölserkenvén képüket megveted.
21 Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:
Midőn elkeseredett szívem és töprenkedtem veséimben:
22 Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.
oktalan voltam és tudásom nem volt, akár a barom voltam veled szemben.
23 De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.
De én mindig veled vagyok, megragadod jobb kezemet;
24 Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.
tanácsoddal vezetsz engem, és aztán dicsőséggel magadhoz veszel engem.
25 Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!
Kim van nekem az egekben? S melletted mit sem kivánok a földön.
26 Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
Elfogyott bár húsom és szivem – szívem sziklája és osztályrészem az Isten örökké.
27 Mert ímé, a kik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tőled.
Mert íme a tőled eltávolodók elvesznek, megsemmisítesz mindenkit, ki elparáználkodik tőled.
28 De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.
Én pedig – Isten közelsége jó nekem; az Úrba, az Örökkévalóba helyeztem bizalmamat, hogy elbeszéljem mind a te műveidet.
