Zsoltárok 73
1 Aszáf zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta szívűek.
(En Salme af Asaf.) Visselig, god er Gud mod Israel; mod dem, der er rene af Hjertet!
2 De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.
Mine Fødder var nær ved at snuble, mine Skridt var lige ved at glide;
3 Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.
thi over Dårerne græmmed jeg mig, jeg så, at det gik de gudløse vel;
4 Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó.
thi de kender ikke til Kvaler, deres Livskraft er frisk og sund;
5 A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.
de kender ikke til menneskelig Nød, de plages ikke som andre.
6 Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket.
Derfor har de Hovmod til Halssmykke, Vold er Kappen, de svøber sig i.
7 A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.
Deres Brøde udgår af deres Indre, Hjertets Tanker bryder igennem.
8 Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.
I det dybe taler de ondt, i det høje fører de Urettens Tale,
9 Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.
de løfter Munden mod Himlen, Tungen farer om på Jorden.
10 Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek;
Derfor vender mit Folk sig hid og drikker Vand i fulde Drag.
11 És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?
De siger: "Hvor skulde Gud vel vide det, skulde den Højeste kende dertil?"
12 Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!
Se, det er de gudløses kår, altid i Tryghed, voksende Velstand!
13 Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;
Forgæves holdt jeg mit Hjerte rent og tvætted mine Hænder i Uskyld,
14 Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!
jeg plagedes Dagen igennem, blev revset på ny hver Morgen!
15 Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.
Men jeg tænkte: "Taler jeg så, se, da er jeg troløs imod dine Sønners Slægt."
16 Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.
Så grundede jeg på at forstå det, møjsommeligt var det i mine Øjne,
17 Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.
Til jeg kom ind i Guds Helligdomme, skønned, hvordan deres Endeligt bliver:
18 Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket.
Du sætter dem jo på glatte Steder, i Undergang styrter du dem.
19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.
Hvor brat de dog lægges øde, går under, det ender med Rædsel!
20 Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket.
De er som en Drøm, når man vågner, man vågner og regner sit Syn for intet.
21 Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:
Så længe mit Hjerte var bittert og det nagede i mine Nyrer,
22 Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.
var jeg et Dyr og fattede intet, jeg var for dig som Kvæg.
23 De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.
Dog bliver jeg altid hos dig, du holder mig fast om min højre;
24 Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.
du leder mig med dit Råd og tager mig siden bort i Herlighed.
25 Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!
Hvem har jeg i Himlen? Og har jeg blot dig, da attrår jeg intet på Jorden!
26 Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
Lad kun mit Kød og mit Hjerte vansmægte, Gud er mit Hjertes Klippe, min Del for evigt.
27 Mert ímé, a kik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tőled.
Thi de, der fjerner sig fra dig, går under, - du udsletter hver, som er dig utro.
28 De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.
Men at leve Gud nær er min Lykke, min Lid har jeg sat til den Herre HERREN, at jeg kan vidne om alle dine Gerninger.
