Zsoltárok 69
1 Az éneklőmesternek a sósannimra; Dávidé. Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
En Psalm Davids, om roserna, till att föresjunga. Gud, hjelp mig, ty vatten går allt intill mina själ.
2 Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
Jag sjunker ned i djup dy, der ingen botten uti är; jag är kommen i djup vatten, och floden vill fördränka mig.
3 Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
Jag hafver ropat mig tröttan, min hals är hes, synen förgås mig; att jag så länge måste bida efter min Gud.
4 Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
De som mig utan skuld hata, äro flere än jag håren på hufvudet hafver; de som mig med oskäl förfölja och förderfva, äro mägtige; jag måste betala det jag intet röfvat hade.
5 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted:
Gud, du vetst min galenskap, och mina skulder äro dig intet förskylda.
6 Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
Låt dem icke på mig till skam komma, som dig förbida, Herre, Herre Zebaoth; låt dem icke till blygd komma, som dig söka, Israels Gud.
7 Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja pironság az én orczámat.
Ty för dina skuld lider jag försmädelse; mitt ansigte är fullt med blygd.
8 Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.
Jag är minom brödrom främmande vorden, och okänd mins moders barnom.
9 Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
Ty dins hus nitälskan uppfräter mig, och deras försmädelser, som dig häda, falla uppå mig.
10 Ha sírok és bőjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik.
Och jag gret, och fastade bitterliga; och man begabbade mig dertill.
11 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
Jag drog en säck uppå; men de gjorde der lek af.
12 A kapuban ülők rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
De som i porten sitta, tassla om mig, och i dryckenskap qväder man om mig.
13 Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.
Men jag beder, Herre, till dig, i behagelig tid; Gud, efter dina stora godhet, hör mig med dine trofasta hjelp.
14 Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből;
Upptag mig utu träcken, att jag icke nedersjunker; att jag må frälst varda ifrå mina hatare, och utu de djupa vatten;
15 Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!
Att vattufloden icke fördränker mig, och djupet icke uppsluker mig, och gapet på gropene icke igentäppes öfver mig.
16 Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;
Hör mig, Herre, ty din godhet är tröstelig. Vänd dig till mig efter dina stora barmhertighet;
17 És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!
Och bortgöm icke ditt ansigte för dinom tjenare; ty mig är ångest. Hör mig snarliga.
18 Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.
Nalka dig till mina själ, och förlossa henne; förlossa mig för mina fiendars skull.
19 Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.
Du vetst min försmädelse, skam och blygd; alle mine fiender äro för dig.
20 A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.
Försmädelse bråkar mig hjertat sönder, och kränker mig; jag vänter, att någor ville varkunna sig, men der är ingen; och efter hugsvalare, men jag finner ingen.
21 Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.
Och de gåfvo mig galla äta, och ättiko dricka uti minom stora törst.
22 Legyen az ő asztalok előttök tőrré, és a bátorságosoknak hálóvá.
Deras bord varde för dem en snara, till vedergällning, och till ena fällo.
23 Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá.
Deras ögon varde mörk, så att de intet se; och deras länder låt städse ostadiga vara.
24 Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól őket.
Utgjut dina ogunst uppå dem, och din grymma vrede gripe dem.
25 Legyen az ő palotájok puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakos;
Deras boning varde öde, och ingen vare som uti deras hyddom bor.
26 Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sujtottak fájdalmát szólják meg.
Ty de förfölja den du slagit hafver, och berömma att du slår dina illa.
27 Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.
Låt dem falla uti den ena synden efter den andra, att de icke komma till dina rättfärdighet.
28 Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne irattassanak.
Utskrapa dem utu de lefvandes bok; att de med de rättfärdiga icke uppskrefne varda.
29 Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!
Men jag är elände, och hafver ondt; Gud, din hjelp beskydde mig.
30 Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.
Jag vill lofva Guds Namn med en viso, och vill högeliga ära honom med tacksägelse.
31 És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.
Det skall bättre täckas Herranom, än en stut, den horn och klöfvar hafver.
32 Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!
De elände se det, och glädja sig; och de som Gud söka, dem skall hjertat lefva.
33 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.
Ty Herren hörer de fattiga, och föraktar icke sina fångna.
34 Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!
Honom lofve himmelen, jorden och hafvet, och allt det deruti röres.
35 Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.
Ty Gud skall hjelpa Zion, och bygga Juda städer; att man der bo skall, och besitta dem.
36 És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az ő nevét.
Och hans tjenares säd skall ärfva dem; och de som hans Namn älska, skola blifva derinne.
