Zsoltárok 69
1 Az éneklőmesternek a sósannimra; Dávidé. Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
Načelniku godbe na šestero strun, pesem Davidova. Reši me, Bog, ker vode mi prihajajo noter do duše,
2 Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
Pogrezam se v blato pregloboko; kjer ni trdnega pod nogo; zahajam v globočine vodâ; in val poplaveč me požira.
3 Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
Trudim se vpijoč, suši se grlo moje; oči moje pešajo, ko upam v svojega Boga.
4 Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
Več jih je ko glave moje lâs, ki me sovražijo po krivem; mogočneji so, ki me hočejo ubiti, ki so mi sovražniki po krivici; tedaj me silijo vrniti, česar nisem vzel.
5 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted:
O Bog, ti poznaš nespamet mojo, in krivice moje niso ti skrite.
6 Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
Ne bodi jih mene sram, kateri čakajo tebe; Gospod, Bog vojnih krdél, rudečica naj ne oblije zaradi mene njih, ki iščejo tebe, Bog Izraelov.
7 Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja pironság az én orczámat.
Ker zavoljo tebe prenašam zasmehovanje; sramota pokriva obličje moje.
8 Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.
Tujec sem postal bratom svojim, in neznan matere moje sinovom.
9 Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
Ker gorečnost za hišo tvojo me razjéda, in zasmehovanje njih, ki tebe zasmehujejo, mene zadeva.
10 Ha sírok és bőjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik.
Ko jokajoč pokorim s postom dušo svojo, tedaj se mi to šteje za najhujšo sramoto.
11 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
Ko se oblačim v raševino, tedaj sem jim v pregovor.
12 A kapuban ülők rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
O meni govoričijo vkup sedeči pri vratih, in pesmi pojó, ko pijejo opojno pijačo.
13 Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.
O meni torej je prošnja moja tá do tebe, Gospod: čas je milosti, Bog, po obilnosti milosti svoje usliši me, po blagi zvestobi svoji.
14 Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből;
Potegni me iz blata, in naj se ne pogreznem; otet naj bodem sovražnikov svojih, in iz globočin vodâ.
15 Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!
Valovje vodâ naj me poplaveč ne odnese, in globočina naj me ne pogoltne, in jama naj ne zapre ust svojih nad mano.
16 Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;
Usliši me, Gospod, ker dobra je milost tvoja; po obilosti usmiljenja svojega ozri se v mé.
17 És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!
In ne skrivaj obličja svojega svojemu hlapcu; ker v stiski sem, hiti, usliši me!
18 Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.
Približaj se duši moji, ótmi jo; zavoljo sovražnikov mojih réši me.
19 Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.
Ti poznaš zasramovanje moje in mojo sramoto ter nečast mojo; pred teboj so vsi sovražniki moji.
20 A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.
Zasramovanje tare srce moje, tako da sem bolan; in ko ga čakam, da bi me miloval, nikogar ni; ali tolažiteljev, vendar ne najdem jih.
21 Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.
Dà, za živež mi dajó želča, in v žeji moji dajó mi piti octa.
22 Legyen az ő asztalok előttök tőrré, és a bátorságosoknak hálóvá.
Njih miza bodi pred njimi za zanko, in za povračila, za zadrgo.
23 Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá.
Otemné naj njih oči, da ne vidijo; in daj, da ledja njih omahujejo neprestano.
24 Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól őket.
Razlij na nje jezo svojo, in srd tvoj naj jih dohiti.
25 Legyen az ő palotájok puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakos;
Pusti naj bodejo njih gradovi, v šatorih njih ne bodi prebivalca.
26 Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sujtottak fájdalmát szólják meg.
Ker preganjajo njega, kateregi si tí udaril, in po bolečini prebodencev tvojih spletajo pripovedke.
27 Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.
Pridevaj kazen kazni njih krivici, in naj ne pridejo v pravico tvojo.
28 Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne irattassanak.
Izbrišejo naj se iz življenja knjige, in s pravičnimi naj se ne zapisujejo.
29 Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!
Jaz pa ubožen in trpeč, blaginja tvoja, Bog, postavila me bode na višavo.
30 Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.
Hvalil bodem ime Božje s pesmijo, in poveličeval ga bodem sè zahvaljevanjem,
31 És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.
Kar se bode bolje zdelo Gospodu, ko vol, junec rogat z razklanimi parklji.
32 Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!
Ko bodejo to videli krotki, veselili se bodo; in oživelo bode srce vaše, ki iščete Boga.
33 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.
Ker Gospod se ozira na potrebne, in jetnikov svojih ne zameta.
34 Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!
Hvalila ga bodo nebesa in zemlja, morja in karkoli lazi po njih.
35 Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.
Ker Bog otima Sijon in zida z nova mesta Judovska, da stanujejo tam, in podedujejo ono deželo.
36 És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az ő nevét.
Nasledniki, pravim, hlapcev njegovih naj jo posedajo, in ljubitelji imena njegovega naj prebivajo v njej,
