Zsoltárok 69
1 Az éneklőmesternek a sósannimra; Dávidé. Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
A karmesternek. Liliomok szerint. Dávidtól. Segíts engem Isten, mert lélekig hatoltak a vizek.
2 Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
Belesülyedtem a mélység iszapjába, s nincs megállhatás; bejutottam vizek mélyeibe és áradat sodort el engem.
3 Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
Elfáradtam kiáltásomban, kihevült a torkom, elepedtek szemeim, várván Istenemre.
4 Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
Többen vannak fejem haj szálainál, kik ok nélkül gyülölöim, számosak a megsemmisítőim, kik hazugul ellenségeim; a mit el nem raboltam, azt kell megtérítenem.
5 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted:
Isten, te ismered oktalanságomat, és bűneim előtted nincsenek eltitkolva.
6 Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
Ne szégyenűljenek meg általam a téged remélők, Uram, Örökkévaló, seregek ura; ne piruljanak el általam a téged keresők, Izraél Istene.
7 Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja pironság az én orczámat.
Mert éretted viseltem gyalázatot, boritotta szégyen arczomat;
8 Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.
elidegenítve lettem testvéreimnek, isméretlenné anyám fiainak.
9 Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
Mert a házadért való buzgólkodás megemésztett engem, és gyalázóid gyalázásai én reám estek.
10 Ha sírok és bőjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik.
Bőjtben sírtam lelkemből, gyalázássá lett nekem;
11 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
öltözetemmé zsákot tettem: lettem nekik példabeszéddé.
12 A kapuban ülők rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
Szólnak rólam a kapuban ülők és a borivóknak danái.
13 Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.
De én – hozzád van az imádságom, Örökkévaló, a kegy idején; Isten, nagy szeretetedben hallgass meg engem üdvöd igazságával.
14 Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből;
Ments ki engem a sárból, s ne engedj elsülyednem; hadd menekülök meg gyűlölőimtől s vizek mélyeiből.
15 Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!
Ne sodorjon el a viz áradata s ne nyeljen el a mélység, s ne zárja rám száját a verem.
16 Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;
Hallgass meg, Örökkévaló, mert jó a szereteted, nagy irgalmad szerint fordulj hozzám.
17 És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!
S ne rejtsd el arczodat szolgádtól; mert megszorultam, gyorsan hallgass meg.
18 Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.
Közeledj lelkemhez, váltsd meg azt, ellenségeim okából válts ki engem.
19 Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.
Te ismered gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; előtted vannak mind a szorongatóim.
20 A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.
Gyalázat törte meg szívemet és sínylődtem; reméltem megszánást, de nincs, vigasztalókat, de nem találtam.
21 Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.
Étkemül adtak mérget és szomjamra itattak velem eczetet.
22 Legyen az ő asztalok előttök tőrré, és a bátorságosoknak hálóvá.
Legyen asztaluk előttük tőrré és a bátorságosaknak csapdává.
23 Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá.
Sötétűljenek el szemeik, hogy ne lássanak, és derekukat mindig tántorogtasd meg.
24 Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól őket.
Öntsd ki rájuk haragvásodat, és föllobbant haragod érje utól őket.
25 Legyen az ő palotájok puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakos;
Legyen tanyájuk elpusztult, sátraikban ne legyen lakó.
26 Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sujtottak fájdalmát szólják meg.
Mert a kiket te megvertél, üldözték, és megöltjeid fájdalmáról beszélnek.
27 Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.
Tégy bűnt a bűnükre s ne jussanak be igazságodba.
28 Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne irattassanak.
Törültessenek ki az élők könyvéből és igazakkal együtt be ne irassanak.
29 Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!
Én pedig szegény és szenvedő vagyok; segítséged, oh Isten, ótalmazzon engem.
30 Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.
Hadd dicsérem Isten nevét énekkel és nagynak mondom őt hálaszóval,
31 És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.
az jobban tetszik az Örökkévalónak ökörnél, szarvas-patás tuloknál.
32 Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!
Látták az alázatosak, örülnek; Istent keresők ti, éledjen föl szívetek!
33 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.
Mert hallgat a szűkölködőkre az Örökkévaló, s az ő foglyait nem vetette meg.
34 Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!
Dicsérjék őt ég és föld, tengerek s mind a mi mozog bennök:
35 Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.
mert Isten megsegíti Cziónt s fölépíti Jehúda városait, hogy lakjanak ott. és birtokba vegyél;
36 És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az ő nevét.
és szolgáinak magzata örökli azt, a kik nevét szeretik, lakoznak benne.
