Zsoltárok 69
1 Az éneklőmesternek a sósannimra; Dávidé. Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
Til Sangmesteren; til „Lillierne‟; af David.
2 Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
Gud frels mig; thi Vandene ere komne indtil Sjælen.
3 Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
Jeg er sunken i Dybets Dynd, hvor man ej kan fæste Fod; jeg er kommen i Vandenes Dyb, og Strømmen overskyller mig.
4 Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
Jeg er bleven træt af det, jeg har raabt, min Strube er hæs; mine Øjne ere fortærede, idet jeg venter paa min Gud.
5 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted:
Flere end Haar paa mit Hoved ere de, som hade mig uden Aarsag; mægtige ere de, som søge at udrydde mig, mine Fjender uden Skel; jeg maa gengive det, jeg ikke har røvet.
6 Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
Gud! du ved min Daarlighed, og min Skyld er ikke dulgt for dig.
7 Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja pironság az én orczámat.
Lad ikke dem, som bie efter dig, Herre, Herre Zebaoth! beskæmmes ved mig; lad ikke dem, som søge dig, Israels Gud, blive forhaanede ved mig.
8 Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.
Thi jeg bærer Forhaanelse for din Skyld; Skændsel har skjult mit Ansigt.
9 Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
Jeg er bleven fremmed for mine Brødre og en Udlænding for min Moders Børn.
10 Ha sírok és bőjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik.
Thi Nidkærhed for dit Hus har fortæret mig, og deres Forhaanelser, som dig forhaane, ere faldne paa mig.
11 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
Og jeg græd min Sjæl ud under Faste; men det blev mig til Forhaanelser.
12 A kapuban ülők rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
Og jeg brugte Sæk til mit Klædebon, og jeg blev dem til et Ordsprog.
13 Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.
De, som sidde i Porten, snakke om mig, og de, som drikke stærk Drik, synge Viser om mig.
14 Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből;
Men jeg henflyr med min Bøn til dig, Herre! i Naadens Tid, o Gud! efter din megen Miskundhed: Bønhør mig for din Frelses Sandheds Skyld!
15 Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!
Frels mig af Dyndet, at jeg ikke synker; lad mig frelses fra mine Avindsmænd og fra Vandenes Dyb!
16 Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;
Lad Vandstrømmene ikke overskylle mig, ej heller Dybet sluge mig; lad og I ikke Hulen lukke sin Mund over mig!
17 És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!
Bønhør mig, Herre! thi din Miskundhed er god; vend dit Ansigt til mig efter din store Barmhjertighed!
18 Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.
Og skjul ikke dit Ansigt for din Tjener; thi jeg er angest, skynd dig, bønhør mig!
19 Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.
Hold dig nær til min Sjæl, genløs den, udfri mig for mine Fjenders Skyld!
20 A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.
Du kender min Forhaanelse og min Skam og min Skændsel; alle mine Modstandere ere aabenbare for dig.
21 Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.
Forhaanelse har brudt mit Hjerte, og jeg blev svag; og jeg ventede paa Medynk, men der var ingen, og paa Trøstere; men jeg fandt ikke nogen.
22 Legyen az ő asztalok előttök tőrré, és a bátorságosoknak hálóvá.
Og de gave mig Galde at æde og Eddike at drikke i min Tørst.
23 Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá.
Deres Bord blive foran dem til en Strikke og til en Snare, naar de ere trygge.
24 Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól őket.
Lad deres Øjne formørkes, at de ikke se, og lad deres Lænder altid rave!
25 Legyen az ő palotájok puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakos;
Udøs din Harme over dem, og lad din brændende Vrede gribe dem!
26 Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sujtottak fájdalmát szólják meg.
Deres Bolig vorde øde; ingen være, som bor i deres Telte.
27 Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.
Thi de forfølge den, som du har slaget, og de fortælle om deres Pine, som du har saaret.
28 Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne irattassanak.
Læg Skyld til deres Skyld, og lad dem ikke komme til din Retfærdighed!
29 Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!
Lad dem udslettes af de levendes Bog, og lad dem ikke opskrives med de retfærdige!
30 Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.
Dog, jeg er elendig og har Smerte; Gud! lad din Frelse ophøje mig.
31 És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.
Jeg vil love Guds Navn med Sang, og jeg vil storlig ære ham med Taksigelse.
32 Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!
Og det skal bedre behage Herren end en ung Okse med Horn og Klove.
33 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.
De sagtmodige have set det, de skulle glæde sig; I, som søge Gud — og eders Hjerte leve op!
34 Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!
Thi Herren hører de fattige og foragter ikke sin bundne.
35 Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.
Himmel og Jord skulle love ham, Havet og alt det, som vrimler derudi!
36 És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az ő nevét.
Thi Gud skal frelse Zion og bygge Judas Stæder, og man skal bo der og eje det. Og hans Tjeneres Sæd skal arve det, og de, som elskede hans Navn, skulle bo derudi.
