Zsoltárok 63

1 Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt. Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;

En Psalm Davids, då han var i Juda öken. Gud, du äst min Gud, bittida vakar jag upp till dig. Min själ törstar efter dig, mitt kött längtar efter dig, uti ett torrt och törstigt land, der intet vatten är.

2 Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.

Der ser jag efter dig i dinom helgedom, att jag måtte skåda dina magt och äro.

3 Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.

Ty din godhet är bättre än lif. Mine läppar prisa dig.

4 Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.

Der ville jag gerna lofva dig i mina lifsdagar, och upplyfta mina händer, i ditt Namn.

5 Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!

Det vore mins hjertas fröjd och lust, då jag dig med gladom mun lofva skulle.

6 Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem;

När jag mig i säng lägger, så tänker jag uppå dig; när jag uppvaknar, så talar jag om dig.

7 Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.

Ty du äst min hjelpare, och under dina vingars skugga vill jag fröjda mig.

8 Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.

Min själ håller sig intill dig; din högra hand uppehåller mig.

9 Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.

Men de stå efter mina själ, till att öfverfalla mig; de måste under jordena nederfara.

10 Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei.

De måste falla i svärd, och räfvomen till lott blifva.

11 A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri őt mindaz, a ki ő reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája.

Men Konungen fröjdar sig i Gudi; den vid honom svär, han skall prisad varda; ty de lögnmunnar skola tillstoppade varda.