Zsoltárok 59
1 Az éneklőmesternek az altashétre. Dávid miktámja; midőn embereket külde Saul, és őrizék az ő házát, hogy megöljék őt. Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet!
Ett gyldene klenodium Davids, till att föresjunga, att han icke borto blef, då Saul sände bort, och lät bevara hans hus, på det att han måtte dräpa honom. Fräls mig, min Gud, ifrå mina fiendar, och beskydda mig för dem som sig emot mig sätta.
2 Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet;
Fräls mig ifrå de ogerningsmän, och hjelp mig ifrå de blodgiriga.
3 Mert ímé lelkem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; a nélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!
Ty si, Herre, de vakta efter mina själ; de starke församla sig emot mig, utan min skuld och missgerning.
4 Bűnöm nélkül egybegyűlnek és készülnek ellenem: serkenj fel előmbe és lásd meg ezeket!
De löpa, utan min skuld, och bereda sig. Vaka upp, och möt mig, och se dertill.
5 Te, oh Uram, Seregek Istene, Izráel Istene, serkenj fel! Büntesd meg mind e pogányokat, ne könyörülj senkin, a ki hamisságot cselekszik. (Szela)
Du, Herre Gud Zebaoth, Israels Gud, vaka upp, och hemsök alla Hedningar. Var ingom nådelig af dem, som sådane förstockade ogerningsmän äro. (Sela)
6 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb; körüljárják a várost.
Om aftonen låt dem ock tjuta igen, såsom hundar, och löpa omkring i stadenom.
7 Ímé, szájokkal csácsognak, ajkaikon szablyák vannak: hisz, úgy mond, kicsoda hallja meg?
Si, de tala med hvarannan; svärd äro i deras läppar. Ho skulle det höra?
8 Te pedig, Uram, neveted őket, és megcsúfolod mind e pogány népet.
Men, Herre, du skall le åt dem, och bespotta alla Hedningar.
9 Hatalmával szemben te reád vigyázok; mert Isten az én váram.
För deras magt håller jag mig intill dig; ty Gud är mitt beskärm.
10 Előmbe jön az én kegyelmes Istenem; látnom engedi Isten az én ellenségeim romlását.
Gud bevisar mig rikeliga sina godhet; Gud låter mig lust se på mina fiendar.
11 Ne öld meg őket, hogy népem meg ne felejtkezzék; bujdosókká tedd őket a te hatalmaddal, és alázd meg őket Uram, mi paizsunk!
Dräp dem icke, att mitt folk icke förgäter det; men förströ dem med dine magt, Herre, vår sköld, och nedslå dem.
12 Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.
Deras lära är allsamman synd, och blifva fast i sine högfärd; och predika intet annat än bannor och motsägelse.
13 Veszítsd el őket búsulásodban, veszítsd el őket, hogy ne legyenek; és tudják meg, hogy Isten uralkodik a Jákób fölött, mind a földnek határáig. (Szela)
Förgör dem utan alla nåd; förgör dem, så att de intet mer äro, och besinna måga, att Gud är rådandes i Jacob, öfver alla verldena. (Sela)
14 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb, körüljárják a várost.
Om aftonen låt dem ock tjuta igen, såsom hundar, och löpa omkring i stadenom.
15 Étel után barangolnak, és ha nem laknak jól, virrasztanak.
Låt dem löpa hit och dit efter mat, och tjuta om de icke mätte varda.
16 Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenkint zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján.
Men jag vill sjunga om dina magt, och lofva om morgonen dina godhet; ty du äst mitt beskärm och tillflykt i mine nöd.
17 Én erősségem! Te néked éneklek, mert Isten az én váram: ő az én kegyelmes Istenem!
Jag vill lofsjunga dig, min tröst; ty du, Gud, äst mitt beskärm, och min gunstige Gud.
