Zsoltárok 59
1 Az éneklőmesternek az altashétre. Dávid miktámja; midőn embereket külde Saul, és őrizék az ő házát, hogy megöljék őt. Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet!
Til songmeisteren; «tyn ikkje»; av David; ein miktam, då Saul sende folk som gjætte på huset og vilde drepa honom. Frels meg frå mine fiendar, min Gud, berga meg frå deim som stend upp imot meg!
2 Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet;
Frels meg frå deim som gjer urett, og berga meg frå blodgiruge menner!
3 Mert ímé lelkem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; a nélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!
For sjå, dei ligg på lur etter mi sjæl, sterke menner slær seg saman imot meg, Herre, utan mi misgjerd og utan mi synd.
4 Bűnöm nélkül egybegyűlnek és készülnek ellenem: serkenj fel előmbe és lásd meg ezeket!
Utan mi skuld renner dei fram og gjer seg ferdige. Vakna og møt meg, og sjå!
5 Te, oh Uram, Seregek Istene, Izráel Istene, serkenj fel! Büntesd meg mind e pogányokat, ne könyörülj senkin, a ki hamisságot cselekszik. (Szela)
Ja du, Herre, allhers drott, Israels Gud, vakna til å heimsøkja alle heidningar, ver ikkje nådig mot nokon av dei falske nidingar! (Sela)
6 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb; körüljárják a várost.
Dei kjem att um kvelden, dei hyler som hundar og renner kring i byen.
7 Ímé, szájokkal csácsognak, ajkaikon szablyák vannak: hisz, úgy mond, kicsoda hallja meg?
Sjå, dei let det gøysa ut or munnen sin, der er sverd i deira lippor, for: «Kven høyrer?»
8 Te pedig, Uram, neveted őket, és megcsúfolod mind e pogány népet.
Men du, Herre, lær åt deim, du spottar alle heidningar.
9 Hatalmával szemben te reád vigyázok; mert Isten az én váram.
Mot hans magt vil eg venta på deg, for Gud er mi borg.
10 Előmbe jön az én kegyelmes Istenem; látnom engedi Isten az én ellenségeim romlását.
Min Gud vil møta meg med si nåde, Gud vil lata meg sjå med lyst på deim som lurer på meg.
11 Ne öld meg őket, hogy népem meg ne felejtkezzék; bujdosókká tedd őket a te hatalmaddal, és alázd meg őket Uram, mi paizsunk!
Drep deim ikkje, at ikkje mitt folk skal gløyma det! Driv deim ikring ved di magt og støyt deim ned, du Herre, vår skjold!
12 Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.
Kvart ord på deira lippor er ei synd i deira munn; lat deim so verta fanga i sitt ovmod og for den banning og lygn som dei talar!
13 Veszítsd el őket búsulásodban, veszítsd el őket, hogy ne legyenek; és tudják meg, hogy Isten uralkodik a Jákób fölött, mind a földnek határáig. (Szela)
Gjer ende på deim i vreide, gjer ende på deim, so dei ikkje meir er til, og lat dei vita at Gud er Herre i Jakob, alt til endarne av jordi! (Sela)
14 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb, körüljárják a várost.
Og dei kjem att um kvelden, hyler som hundar og renner kring i byen.
15 Étel után barangolnak, és ha nem laknak jól, virrasztanak.
Dei flakkar um etter mat, vert dei ikkje mette, nattar dei yver.
16 Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenkint zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján.
Men eg vil syngja um di magt og um morgonen lovsyngja di miskunn; for du er mi borg og mi livd den dag eg er i naud.
17 Én erősségem! Te néked éneklek, mert Isten az én váram: ő az én kegyelmes Istenem!
Min styrke! for deg vil eg syngja; for Gud er mi borg, min miskunnsame Gud.
