Zsoltárok 56

1 Az éneklőmesternek a Jónathelem rehokimra; Dávidnak miktámja; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban. Könyörülj rajtam Istenem, mert halandó tátog ellenem és mindennap hadakozván, nyomorgat engem!

Ett gyldene klenodium Davids, till att föresjunga, om den dumba dufvona ibland de främmanda, då de Philisteer grepo honom i Gath. Gud, var mig nådelig, ty menniskor vilja nedersänka mig; dagliga strida de, och tränga mig.

2 Ellenségeim minden napon tátognak reám: bizony sokan hadakoznak ellenem, oh magasságos Isten!

Mine fiender nedersänka mig dagliga ty månge strida emot mig högmodeliga.

3 Mikor félnem kellene is, én bízom te benned.

När jag fruktar mig, så hoppas jag uppå dig.

4 Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem?

Jag vill prisa Guds ord; på Gud vill jag hoppas, och intet frukta mig. Hvad skulle något kött göra mig?

5 Minden nap elforgatják beszédeimet; minden gondolatjok ellenem van, ártalomra.

Dagliga strida de emot min ord; alle deras tankar äro, att de må göra mig ondt.

6 Egybegyűlnek, elrejtőznek, sarkaimat lesik, mert kivánják az én lelkemet.

De hålla tillhopa, och vakta, och taga vara uppå mina hälar, huru de mina själ gripa måga.

7 Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh Isten, a népeket!

Hvad de ondt göra, det är allaredo tillgifvet ( säga de ). Gud störte sådana menniskor neder utan alla nåde.

8 Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát?

Räkna min flykt; fatta mina tårar uti din lägel; utan tvifvel räknar du dem.

9 Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor kiáltok; így tudom meg, hogy velem van az Isten.

Då måste mina fiender tillbakavända. När jag ropar, förmärker jag, att du min Gud äst.

10 Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért.

Jag vill prisa Guds ord; Herrans ord vill jag prisa.

11 Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?

Uppå Gud hoppas jag, och fruktar mig intet; hvad kunna menniskor göra mig?

12 Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat;

Jag hafver gjort dig löfte, Gud, att jag dig tacka vill.

13 Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában.

Ty du hafver frälst mina själ ifrå döden, mina fötter ifrå fall; att jag må vandra för Gudi uti de lefvandes ljuse.