Zsoltárok 56
1 Az éneklőmesternek a Jónathelem rehokimra; Dávidnak miktámja; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban. Könyörülj rajtam Istenem, mert halandó tátog ellenem és mindennap hadakozván, nyomorgat engem!
Til songmeisteren, etter «Den mållause duva langt burte»; av David, ein miktam, då filistarane tok honom i Gat. Ver meg nådig, Gud, for menneskje vil sluka meg; heile dagen trengjer dei meg med strid.
2 Ellenségeim minden napon tátognak reám: bizony sokan hadakoznak ellenem, oh magasságos Isten!
Dei vil sluka meg dei som lurar på meg, heile dagen; for mange er dei som i stormod strider imot meg.
3 Mikor félnem kellene is, én bízom te benned.
Den dagen då eg ottast, set eg mi lit til deg.
4 Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem?
Ved Gud skal eg lova hans ord, til Gud set eg lit, eg ottast ikkje, kva skulde kjøt kunna gjera meg?
5 Minden nap elforgatják beszédeimet; minden gondolatjok ellenem van, ártalomra.
Heile dagen rengjer dei mine ord; alle deira tankar er imot meg til det som vondt er.
6 Egybegyűlnek, elrejtőznek, sarkaimat lesik, mert kivánják az én lelkemet.
Dei slær seg saman, dei lurer, dei vaktar på mine stig, då dei trår etter livet mitt.
7 Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh Isten, a népeket!
Skulde dei med sin vondskap koma seg undan? Gud, støyt folkeslag ned i vreide!
8 Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát?
Du hev talt kor ofte eg hev fare på flugt, mine tåror er gøymde i di flaska; stend dei ikkje i di bok?
9 Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor kiáltok; így tudom meg, hogy velem van az Isten.
Då skal mine fiendar venda attende, den dagen eg ropar; det veit eg, at Gud er med meg.
10 Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért.
Ved Gud skal eg lova ordet; ved Herren skal eg lova ordet.
11 Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?
Til Gud set eg lit, eg ottast ikkje; kva kann menneskje gjera meg?
12 Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat;
Gud, eg hev lovnader på meg til deg; eg vil løysa deim ut med takkoffer til deg.
13 Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában.
For du hev berga mi sjæl frå dauden, ja mine føter frå fall, so eg kann ferdast for Gud i ljoset åt dei livande.
