Zsoltárok 56
1 Az éneklőmesternek a Jónathelem rehokimra; Dávidnak miktámja; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban. Könyörülj rajtam Istenem, mert halandó tátog ellenem és mindennap hadakozván, nyomorgat engem!
Til Sangmesteren; til „den stumme Due i det fjerne‟ af David; „et gyldent Smykke‟, der Filisterne havde grebet ham i Gath.
2 Ellenségeim minden napon tátognak reám: bizony sokan hadakoznak ellenem, oh magasságos Isten!
Gud! vær mig naadig; thi et Menneske søger at opsluge mig, Stridsmanden trænger mig den ganske Dag.
3 Mikor félnem kellene is, én bízom te benned.
Mine Fjender søge den ganske Dag at opsluge mig; thi de ere mange, som i Hovmod stride imod mig.
4 Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem?
Paa den Dag, jeg frygter, forlader jeg mig paa dig.
5 Minden nap elforgatják beszédeimet; minden gondolatjok ellenem van, ártalomra.
I Gud vil jeg prise hans Ord; jeg forlader mig paa Gud, jeg vil ikke frygte; hvad kan Kød gøre mig?
6 Egybegyűlnek, elrejtőznek, sarkaimat lesik, mert kivánják az én lelkemet.
Den ganske Dag fordreje de mine Ord; alle deres Tanker ere imod mig til det onde.
7 Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh Isten, a népeket!
De holde sig sammen, de skjule sig, de tage Vare paa mine Fodspor, ligesom de have tragtet efter mit Liv.
8 Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát?
Skulde de undkomme ved deres Uretfærdighed? Gud! nedstød disse Folk i Vrede!
9 Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor kiáltok; így tudom meg, hogy velem van az Isten.
Du har talt mine Landflygtighedsdage; gem mine Taarer i din Flaske; staa de ikke i din Bog?
10 Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért.
Da skulle mine Fjender vende tilbage paa den Dag, jeg raaber; dette ved jeg, at du er min Gud.
11 Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?
I Gud vil jeg prise Ordet; i Herren vil jeg prise Ordet.
12 Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat;
Jeg forlader mig paa Gud, jeg vil ikke frygte; hvad skulde et Menneske gøre mig?
13 Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában.
Gud! Løfter til dig hvile paa mig, med Taksigelse vil jeg betale dig. Thi du friede min Sjæl fra Døden, ja, mine Fødder fra Fald, at jeg skal vandre for Guds Ansigt i de levendes Lys.
