Zsoltárok 50
1 Asáf zsoltára. Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet a nap keltétől lenyugtáig.
Asafa dziesma. Tas stiprais Dievs, Dievs Tas Kungs, runā, un sauc zemi no rītiem līdz vakariem.
2 A Sionról, a melynek szépsége tökéletes, fényeskedik Isten.
No Ciānas, kur tas pilnīgais skaistums, Dievs parādās ar spožumu.
3 Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél.
Mūsu Dievs nāk un necieš klusu; rijoša uguns iet Viņa priekšā, un Viņam apkārt liela vētra.
4 Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét:
Viņš sauc debesīm augšā, un zemei, tiesāt Savus ļaudis.
5 Gyűjtsétek elém kegyeseimet, a kik áldozattal erősítik szövetségemet!
Sapulcinājiet Man Manus svētos, kas Manu derību derējuši ar upuriem.
6 És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten biró. (Szela)
Un debesis stāsta Viņa taisnību, jo Dievs pats ir soģis. (Sela)
7 Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened.
Klausiet, Mani ļaudis, Es runāšu; Israēl, Es došu liecību pret tevi: Es, Dievs, esmu tavs Dievs.
8 Nem feddlek én téged áldozataidért, és hogy égőáldozataid szüntelen előttem vannak.
Tavu upuru pēc Es tevi nepārmācu, nedz tavu dedzināmo upuru pēc, kas vienmēr Manā priekšā.
9 De nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból;
No tava nama Es vēršus neņemšu, nedz āžus no taviem laidariem.
10 Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken.
Jo visi meža zvēri Man pieder, tie lopi uz kalniem pa tūkstošiem.
11 Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam.
Es zinu visus putnus uz kalniem, un tie zvēri laukā ir manā priekšā.
12 Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene.
Ja Man gribētos ēst, tad Es tev to nesacītu, jo Man pieder pasaule un viņas pilnums.
13 Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é?
Vai Man ēst vērša gaļu un dzert āžu asinis?
14 Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat!
Upurē Dievam pateicību un maksā tam Visuaugstam savus solījumus.
15 És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.
Un piesauc Mani bēdu laikā, tad Es tevi gribu izraut, un tev būs Mani godāt.
16 A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet?
Bet uz bezdievīgo Dievs saka: kā tu drīksti daudzināt Manus likumus un Manu derību ņemt savā mutē.
17 Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és hátad mögé veted rendelésimet!
Kad tu tomēr ienīsti pārmācību, un laidi pār galvu Manus vārdus?
18 Ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodol velök.
Kad tu zagli redzi, tad tu viņam skrej līdz, un tev ir dalība ar laulības pārkāpējiem.
19 A szádat gonoszságra tátod, és a nyelved csalárdságot sző.
Ar savu muti tu dodies uz ļaunu, un tava mēle dzen viltību.
20 Leülsz és felebarátodra beszélsz, anyád fiát is megszidalmazod.
Tu sēdi runādams pret savu brāli, tavas mātes dēlu tu apmelo.
21 Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom azokat.
To tu dari, un kad Es ciešu klusu, tad tu domā, ka Es tāds pat esmu kā tu; bet Es tevi pārmācīšu un tev to turēšu priekš acīm.
22 Értsétek meg ezt, ti Istent felejtők, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül:
Saprotiet jel to, jūs, kas Dievu aizmirstat, lai Es nesaplosu, un izglābēja nav.
23 A ki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.
Kas pateicību upurē, tas Mani tur godā; un tas ir tas ceļš, kā Es tam rādīšu Dieva pestīšanu.
