Zsoltárok 44
1 Az éneklőmesternek; a Kóráh fiainak tanítása. Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot, a melyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél.
Ki he Takimuʻa, ko e akonaki ki he ngaahi foha ʻo Kola. ʻE ʻOtua, naʻa mau fanongo ʻaki homau telinga, pea kuo tala kiate kimautolu ʻe heʻemau ngaahi tamai, ʻae ngāue naʻa ke fai ʻi honau ngaahi ʻaho, ʻi he ngaahi kuonga ʻi muʻa.
2 Nemzeteket űztél te ki saját kezeddel, őket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, őket pedig kiterjesztetted.
Naʻa ke kapusi kituʻa ʻae hiteni ʻaki ho nima, mo ke tō ʻakinautolu: naʻa ke tautea ʻae kakai, pea mafola atu ʻakinautolu.
3 Mert nem az ő fegyverökkel szereztek földet, és nem az ő karjok segített nékik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orczád világossága, mert kedvelted őket.
He naʻe ʻikai te nau maʻu ʻae fonua ʻi he heletā ʻanautolu, pea naʻe ʻikai fakamoʻui ʻakinautolu ʻe honau nima: ka ko ho ʻaofi nima, mo ho nima toʻomataʻu, mo e maama ʻo ho fofonga, koeʻuhi naʻa ke ʻofa kiate kinautolu.
4 Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákóbnak!
He ko koe ko hoku Tuʻi, ʻE ʻOtua ke ke fekau ʻae fakamoʻui kia Sēkope.
5 Általad verjük le szorongatóinkat; a te neveddel tapodjuk le támadóinkat.
Ko e meʻa ʻiate koe temau tulaki homau ngaahi fili: ko e meʻa ʻi ho huafa temau malamalaki ki lalo ʻakinautolu ʻoku tuʻu hake kiate kimautolu.
6 Mert nem az ívemben bízom, és kardom sem védelmez meg engem;
Koeʻuhi ʻe ʻikai te u falala ki heʻeku kaufana, pea ʻe ʻikai fakamoʻui au ʻe heʻeku heletā.
7 Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg.
Ka ko koe kuo ke fakamoʻui ʻakimautolu mei homau ngaahi fili, pea kuo ke tuku ke mā ʻakinautolu naʻe fehiʻa kiate kimautolu.
8 Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. (Szela)
ʻOku mau vikiviki ʻi he ʻOtua ʻi he ʻaho kotoa, ʻo fakamālō ki ho huafa ʻo taʻengata. (Sila)
9 Mégis megvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
Ka kuo ke liʻaki, pea tuku ke mā ʻakimautolu; pea ʻikai te ke ʻalu atu mo ʻemau ngaahi kongakau.
10 Megfutamítottál minket szorongatóink előtt, és a kik gyűlölnek minket, fosztogattak magoknak.
ʻOku ke pule ke mau foki mai mei he fili: pea ko kinautolu ʻoku fehiʻa kiate kimautolu ʻoku nau maumau maʻanautolu.
11 Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között.
Kuo ke foaki ʻakimautolu ʻo hangē ko e fanga sipi kuo fili ki he kai; pea kuo ke fakahēʻi ʻakimautolu ki he hiteni.
12 Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra.
ʻOku ke fakatau hoʻo kakai taʻehatotongi, pea ʻoku ʻikai te ke fakalahi hoʻo koloa ʻaki honau totongi.
13 Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levőknek.
ʻOku ke ngaohi ʻakimautolu ko e manukiʻanga ʻo homau ngaahi kaungāʻapi, ko e meʻa manuki mo e taukaeʻanga ʻokinautolu ʻoku nofo takatakai ʻiate kimautolu.
14 Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek.
ʻOku ke ngaohi ʻakimautolu ko e lumaʻanga ʻoe hiteni, ko e kalokaloʻanga ʻoe ʻulu ʻi he ʻao ʻoe kakai.
15 Gyalázatom naponta előttem van, és orczám szégyene elborít engem.
ʻOku ʻi hoku ʻao maʻuaipē ʻeku kovi, pea kuo ʻufiʻufi ʻaki au ʻae mā ʻo hoku mata,
16 A csúfolók és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt.
Koeʻuhi ko e leʻo ʻo ia ʻoku ne taukae mo kape; ko e meʻa ʻi he fili mo e fakafāsifasi.
17 Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.
Kuo hoko ʻae meʻa ni kotoa pē kiate kimautolu; ka naʻe ʻikai te mau fakangalongaloʻi koe, pea naʻe ʻikai te mau fai kākā ʻi hoʻo fuakava.
18 Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről:
ʻOku ʻikai foki kimui homau loto, pe afe mei ho hala homau ʻaluʻanga;
19 Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát.
Kuo ke fesifesi ʻakimautolu ʻi he potu ʻoe fanga talākoni, mo ʻufiʻufi ʻaki ʻakimautolu ʻae ʻata ʻoe mate.
20 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:
Kapau kuo mau fakangaloʻi ʻae huafa ʻo homau ʻOtua, pe mafao atu homau nima ki ha ʻotua kehe;
21 Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait.
ʻIkai ʻe ʻeke ia ʻe he ʻOtua? He ʻoku ne ʻiloʻi ʻae ngaahi meʻa fufū ʻoe loto.
22 Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.
ʻIo, koeʻuhi ko koe ʻoku tāmateʻi ʻakimautolu ʻi he ʻaho kotoa pē; ʻoku lau ʻakimautolu ʻo hangē ko e fanga sipi ke tāmateʻi.
23 Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el minket örökké!
Ke ke ʻā, ko e hā ʻoku ke mohe ai, ʻE Sihova? Tuʻu hake, ʻoua naʻa ke liʻaki ʻakimautolu ʻo taʻengata.
24 Miért rejted el orczádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?
Ko e hā ʻoku ke fufū ai ho fofonga, ʻo fakangaloʻi homau tautea mo homau taʻomia?
25 Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk.
He kuo lolohifo homau laumālie ki he efu: kuo hiki homau kete ki he kelekele.
26 Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!
Tuʻu hake ko homau tokoni, pea huhuʻi ʻakimautolu koeʻuhi ko hoʻo ʻaloʻofa.
