Zsoltárok 44
1 Az éneklőmesternek; a Kóráh fiainak tanítása. Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot, a melyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél.
In finem, Filiis Core ad intellectum.
2 Nemzeteket űztél te ki saját kezeddel, őket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, őket pedig kiterjesztetted.
Deus auribus nostris audivimus: patres nostri annunciaverunt nobis. Opus, quod operatus es in diebus eorum: et in diebus antiquis.
3 Mert nem az ő fegyverökkel szereztek földet, és nem az ő karjok segített nékik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orczád világossága, mert kedvelted őket.
Manus tua gentes disperdidit, et plantasti eos: afflixisti populos, et expulisti eos:
4 Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákóbnak!
Nec enim in gladio suo possederunt terram, et brachium eorum non salvavit eos: Sed dextera tua, et brachium tuum, et illuminatio vultus tui: quoniam complacuisti in eis.
5 Általad verjük le szorongatóinkat; a te neveddel tapodjuk le támadóinkat.
Tu es ipse rex meus et Deus meus: qui mandas salutes Iacob.
6 Mert nem az ívemben bízom, és kardom sem védelmez meg engem;
In te inimicos nostros ventilabimus cornu, et in nomine tuo spernemus insurgentes in nobis.
7 Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg.
Non enim in arcu meo sperabo: et gladius meus non salvabit me.
8 Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. (Szela)
Salvasti enim nos de affligentibus nos: et odientes nos confudisti.
9 Mégis megvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
In Deo laudabimur tota die: et in nomine tuo confitebimur in sæculum.
10 Megfutamítottál minket szorongatóink előtt, és a kik gyűlölnek minket, fosztogattak magoknak.
Nunc autem repulisti et confudisti nos: et non egredieris Deus in virtutibus nostris.
11 Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között.
Avertisti nos retrorsum post inimicos nostros: et qui oderunt nos, diripiebant sibi.
12 Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra.
Dedisti nos tamquam oves escarum: et in Gentibus dispersisti nos.
13 Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levőknek.
Vendidisti populum tuum sine pretio: et non fuit multitudo in commutationibus eorum.
14 Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek.
Posuisti nos opprobrium vicinis nostris, subsannationem et derisum his, qui sunt in circuitu nostro.
15 Gyalázatom naponta előttem van, és orczám szégyene elborít engem.
Posuisti nos in similitudinem Gentibus: commotionem capitis in populis.
16 A csúfolók és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt.
Tota die verecundia mea contra me est, et confusio faciei meæ cooperuit me,
17 Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.
a voce exprobrantis, et obloquentis: a facie inimici, et persequentis.
18 Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről:
Hæc omnia venerunt super nos, nec obliti sumus te: et inique non egimus in testamento tuo.
19 Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát.
Et non recessit retro cor nostrum: et declinasti semitas nostras a via tua:
20 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:
Quoniam humiliasti nos in loco afflictionis, et cooperuit nos umbra mortis.
21 Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait.
Si obliti sumus nomen Dei nostri, et si expandimus manus nostras ad deum alienum:
22 Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.
Nonne Deus requiret ista? ipse enim novit abscondita cordis. Quoniam propter te mortificamur tota die: æstimati sumus sicut oves occisionis.
23 Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el minket örökké!
Exurge, quare obdormis Domine? exurge, et ne repellas in finem.
24 Miért rejted el orczádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?
Quare faciem tuam avertis, oblivisceris inopiæ nostræ et tribulationis nostræ?
25 Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk.
Quoniam humiliata est in pulvere anima nostra: conglutinatus est in terra venter noster.
26 Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!
Exurge Domine, adiuva nos: et redime nos propter nomen tuum.
