Zsoltárok 42

1 Az éneklőmesternek; Kóráh fiainak tanítása. Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

För sångmästaren; en sång av Koras söner. Såsom hjorten trängtar till vattenbäckar, så trängtar min själ efter dig, o Gud.

2 Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?

Min själ törstar efter Gud, efter den levande Guden. När skall jag få träda fram inför Guds ansikte?

3 Könyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: „Hol van a te Istened?”

Mina tårar äro min spis både dag och natt, ty ständigt säger man till mig: "Var är nu din Gud?"

4 Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam ezelőtt és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem őket, az ünneplő sokaságot, az Isten házáig.

Men jag vill utgjuta inom mig min själ och hava i minne huru jag gick med hopen upp till Guds hus, under fröjderop och tacksägelse, i högtidsskaran.

5 Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az ő orczájának szabadításáért.

Varför är du så bedrövad, min själ, och så orolig i mig? Hoppas på Gud; ty jag skall åter få tacka honom för frälsning genom honom.

6 Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjéről, a Miczár hegyéről.

Min Gud, bedrövad är min själ i mig; därför tänker jag på dig i Jordans land och på Hermons höjder, på Misars berg.

7 Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!

Djup ropar till djup, vid dånet av dina vattenfall; alla dina svallande böljor gå fram över mig.

8 Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.

Om dagen må HERREN beskära sin nåd, och om natten vill jag sjunga till hans ära och bedja till mitt livs Gud.

9 Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?

Jag vill säga till Gud, min klippa: "Varför har du förgätit mig, varför måste jag gå sörjande, trängd av fiender?"

10 Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?

Det är såsom krossade man benen i min kropp, när mina ovänner smäda mig, när de beständigt säga till mig: "Var är nu din Gud?"

11 Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.

Varför är du så bedrövad, min själ, och varför så orolig i mig? Hoppas på Gud; ty jag skall åter få tacka honom, min frälsning och min Gud.