Zsoltárok 39
1 Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.
Neghmichilerning béshi Yedutun’gha tapshurulghan, Dawut yazghan küy: — «Tilim gunah qilmisun dep, Yollirimgha diqqet qilimen; Reziller köz aldimda bolsa, men aghzimgha bir köshek salimen» — dégenidim.
2 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
Men süküt qilip, zuwan sürmidim, Hetta yaxshiliq toghrisidiki sözlernimu aghzimdin chiqarmidim; Biraq dil azabim téximu qozghaldi.
3 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:
Könglümde zerdem qaynidi, Oylan’ghanséri ot bolup yandi; Andin tilim ixtiyarsiz sözlep ketti.
4 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
I Perwerdigar, öz ejilimni, Künlirimning qanchilik ikenlikini manga ayan qilghin; Ajiz insan balisi ikenlikimni manga bildürgin.
5 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! (Szela)
Mana, Sen künlirimni peqet nechche ghérichla qilding, Séning aldingda ömrüm yoq hésabididur. Berheq, barliq insanlar tik tursimu, peqet bir tiniqla, xalas. (Sélah)
6 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
Berheq, herbir insanning hayati xuddi bir kölenggidur, Ularning aldirap-saldirashliri bihude awarichiliktur; Ular bayliqlarni toplaydu, lékin kéyin bu bayliqlarni kimning qoligha jughlinidighanliqini bilmeydu.
7 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
I Reb, emdi men némini kütimen? Méning ümidim sangila baghliqtur.
8 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
Méni barliq asiyliqlirimdin qutquzghaysen, Méni hamaqetlerning mesxirisige qaldurmighaysen.
9 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
Süküt qilip zuwan sürmidim; Chünki mana, mushu [jazani] Özüng yürgüzgensen.
10 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
Méni salghan wabayingni mendin néri qilghaysen; Chünki qolungning zerbisi bilen tügishey dep qaldim.
11 Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. (Szela)
Sen tenbihliring bilen kishini öz yamanliqi üchün terbiyiliginingde, Sen xuddi nersilerge küye qurti chüshkendek, uning izzet-ghururini yoq qiliwétisen; Berheq, herbir adem bir tiniqla, xalas. (Sélah)
12 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.
I Perwerdigar, duayimni anglighaysen, Peryadimgha qulaq salghaysen! Köz yashlirimgha süküt qilmighaysen! Chünki men pütkül ata-bowilirimdek, Séning aldingda yaqa yurtluq, musapirmen, xalas!
13 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!
Manga tikken közüngni mendin néri qilghaysenki, Men barsa kelmes jaygha ketküche, Méni bir’az bolsimu rahettin behrimen qilghaysen.
