Zsoltárok 39
1 Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.
Unto the end, for Idithun himself, a canticle of David. I said: I will take heed to my ways: that I sin not with my tongue. I have set guard to my mouth, when the sinner stood against me.
2 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
I was dumb, and was humbled, and kept silence from good things: and my sorrow was renewed.
3 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:
My heart grew hot within me: and in my meditation a fire shall flame out.
4 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
I spoke with my tongue: O Lord, make me know my end. And what is the number of my days: that I may know what is wanting to me.
5 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! (Szela)
Behold thou hast made my days measurable: and my substance is as nothing before thee. And indeed all things are vanity: every man living.
6 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
Surely man passeth as an image: yea, and he is disquieted in vain. He storeth up: and he knoweth not for whom he shall gather these things.
7 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
And now what is my hope? is it not the Lord? and my substance is with thee.
8 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
Deliver thou me from all my iniquities: thou hast made me a reproach to the fool.
9 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
I was dumb, and I opened not my mouth, because thou hast done it.
10 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
Remove thy scourges from me. The strength of thy hand hath made me faint in rebukes:
11 Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. (Szela)
Thou hast corrected man for iniquity. And thou hast made his soul to waste away like a spider: surely in vain is any man disquieted.
12 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.
Hear my prayer, O Lord, and my supplication: give ear to my tears. Be not silent: for I am a stranger with thee, and a sojourner as all my fathers were.
13 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!
O forgive me, that I may be refreshed, before I go hence, and be no more.
