Zsoltárok 39

1 Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.

Zborovođi. Jedutunu. Psalam. Davidov. Odlučio sam: “Čuvat ću put svoj da ne zgriješim jezikom; usta ću svoja zauzdati dokle god preda mnom bude bezbožnik.”

2 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

Zamukoh, zanijemjeh, glasa ne puštah, ali uzalud - bol mi postade gorča.

3 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:

U meni srce je gorjelo, na samu pomisao buknuo bi oganj; tad progovorih svojim jezikom:

4 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

“Objavi mi, Jahve, moj svršetak i kolika je mjera mojih dana, da znam kako sam ništavan.

5 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! (Szela)

Evo, pedljem si mi dane izmjerio, život moj je kao ništa pred tobom: tek dašak je svaki čovjek.

6 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

Poput sjene čovjek prolazi tek dašak je sve bogatstvo njegovo: zgrće, a ne zna tko će ga pokupiti.”

7 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

A sada, čemu da se nadam, Gospode? Sva je nada moja u tebi!

8 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

Izbavi me svih mojih bezakonja, ne daj da ruglo budem luđaku!

9 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

Šutim i usta ne otvaram, jer tako si ti učinio.

10 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

Bič svoj otkloni od mene, jer izdišem pod težinom ruke tvoje.

11 Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. (Szela)

Ti kaznama popravljaš čovjeka i sve mu najdraže kao moljac rastačeš: tek dašak je svaki čovjek.

12 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.

Čuj, o Jahve, molitvu moju, vapaje mi poslušaj, na suze se moje ne ogluši! Jer u tebe ja sam došljak, pridošlica kao svi oci moji.

13 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!

Odvrati pogled od mene, da odahnem prije nego odem i više ne budem!